Dollár
429,62 Ft
Euró
421,04 Ft
Font
476,35 Ft
Bitcoin
19,324 $
Fotó: Tóth József polgármester leleplezi Horn Gyula egykori szocialista miniszterelnök szobrát a XIII. kerületi Gyermek téren 2014. július 4-én. MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Hiába törvénytelen, a magyarországi baloldal megtette: Horn Gyula sétányt kapott a születésnapjára

Szerző: Fazekas Kiara Barbara

Sétányt neveztek el Angyalföldön a korábbi miniszterelnökről, karhatalmistáról –  a magyarországi baloldal fővárosi szervezete nem tisztel se törvényt, se embert, ha a kommunistákat kell dicsőíteni. 

not image

Fazekas Kiara Barbara

2022. július. 6 - 20:54

(A szerző véleménye nem feltétlen tükrözi a Liner.hu szerkesztőségének az álláspontját.)

Soron kívül Muri Enikőnek annyit sem ér Hódi Pamela, mint egy üres szemeteszsák

Július 5-én ünnepelte volna Horn Gyula a 90. születésnapját, amelyre Budapest baloldali városvezetésétől különleges ajándékot kapott: sétányt neveztek el róla Angyalföldön, de csak azután, hogy koszorút helyeztek el a rakparton lévő emléktáblájánál, majd a Gyermek téri szobránál – mert ugye ez Horn Gyulának jár. 

Miután június elején a fővárosi közgyűlés úgy döntött, hogy az MSZMP, bocsánat, az MSZP miniszterelnökének szentelnek egy sétányt, Karácsony Gergely így nyilatkozott: „Mindannyian tudjuk, hogy volt a történelemnek olyan pillanata, amikor Horn Gyula a rossz oldalon állt, (…) a bevallott bűnöket meg lehet bocsátani”. 

A modern (baloldali-liberális) történetírás előszeretettel hallgatja el a kommunizmus bűneit, szemben a szélsőjobboldali (?) nemzeti szocialisták kegyetlenségeivel – arről nem beszélünk. Rendben, a szovjetek megnyertek egy háborút, viszont hogy lehet egy olyan rezsim bűneit elhallgatni, amely milliószám gyilkolta le azokat, akiknek nem volt olyan „szerencséjük”, hogy a munkásosztályba születtek? 

De persze, ha előkerülnek olyan nevek, amelyek (vélt vagy valós indokok nyomán) köthetők mondjuk a nyilasokhoz, akkor azért felelni kell, és ha esetleg nincs is rokoni kapcsolat, akkor is keresni kell. Morálisan minden nagyszülőnek, dédszülőnek tisztának kell lennie – kivéve akkor, ha a komcsik oldalán állt, mert akkor a bűnei azonnal meg is vannak bocsátva. 

Na, de térjünk vissza Horn Gyulához. Érdemes, ugyanis van mit elmondani róla. Talán senkinek nem kell bemutatni, hogy milyen volt miniszterelnökként, bár a különböző oldalakon erről megoszlanak a vélemények, a Bokros-csomagról talán már azok is hallottak, akik még nem éltek az ominózus időben, esetleg nem emlékezhetnek az eseményekre. 

De menjünk vissza az időben még pár évet, hiszen az 1956-os történések még ennél is fontosabbak. Nekünk is, az országnak is, de Horn Gyulának személyesen is az volt, ezért részt is vett benne – de a megtorlók oldalán. 

Karhatalmista voltam, na és?

Rendben, de ha a magyarországi baloldal rendszeresen felemlegeti mondjuk a Horthy-rendszer bűneit, akkor mi se felejtsük el az ő bűneiket sem. (Tényleg, vajon mi lenne, ha mondjuk Prónay Pálról vagy Horthy Miklósról neveznénk el inkább sétányt Budapesten?) 

Magyarországon a rendszerváltás inkább békés átmenet volt, felelősségre vonás érdemben nem történt, így azok, akik tevékenyen részt vettek a rezsimben, folytathatták a munkát akár a közéletben is. 

Fotó: Horn Gyula újonnan felavatott emléktáblája a néhai miniszterelnök egykori lakóházának falán az Újpesti rakparton 2013. szeptember 11-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

1991-ben volt próbálkozás arra, hogy ez ne történhessen meg: november 4-én csaknem kétharmados többséggel fogadta el az Országgyűlés a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslatot. A törvény lehetőséget adott volna arra, hogy az 1944-ben Sztálin kívánságára összehívott Ideiglenes Nemzetgyűlés és az a szabadon választott Parlament első ülésnapja, 1990. május 2. közötti emberölések, halált okozó testi sértések és hazaárulások ügye ne vesszen el a feledés homályában, miután az állam „politikai okokból nem érvényesítette büntetőigényét”. 

A lusztrációs törvény végül nem állta ki a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság próbáját, amely határozatában kimondta, hogy a törvényszöveg sérti a jogbiztonság követelményét, mivel indoklása szerint jogsértéssel nem lehet korábbi jogsértést orvosolni, „jogsértéssel nem lehet jogállamot építeni”. De politikai aggályok is felmerültek, mondván, hogy az erkölcsi rend helyreállítását célzó lusztrációs törvény nem lesz-e végül a bosszúállás eszköze. Mécs Imre, az SZDSZ vezérszónoka szerint a Zétényi–Takács-törvény is csak arra lett volna jó, hogy bűnbakokat képezzen, és a társadalom ne nézzen szembe azzal, hogyan jutott el a legvidámabb barakkig.

Aztán ott volt az ügynöktörvény is, ami viszont csak felületesen fedte le a korábbi rendszer fenntartóit, ugyanis a csak azokra vonatkozott, akik a Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnökségének dogoztak, vagy 1956-57-ben tagjai voltak a karhatalomnak (ÁVH), vagy korábban a Nyilaskeresztes Pártnak, illetve akik beosztásuknak köszönhetően jelentésekhez juthattak hozzá. Így lehetett az, hogy Medgyessy Péter III/II-es tisztként miniszterelnök lehetett. Az évek alatt többször is felmerült, hogy nyilvánosságra hozzák az ügynöklistákat, de mindennek csak az lenne a vége, hogy ártatlan embereket, civileket hurcolnak meg. 

Horn Gyula sem bújhatott ki alóla, hiszen az ügynöktörvény alapján át kellett világítani, és meg is állapították azt, amit amúgy is mindenki tudott már: Horn Gyula maga ismerte el a nyilvánosság előtt, hogy 1956. december 15-e és 1957. június 6-a között karhatalmista volt (későbbi erkölcsi bizonyítványában ezért áll az, hogy Horn „az ellenforradalmi események alatt a párt és a munkásosztály mellett kiállt”). 

Egyes nyomozások szerint viszont már egy hónappal korábban, novemberben belépett a pufajkások közé – így több ember élete szárad a lelkén. De a mi szempontunkból most ez nem annyira fontos (de azért ne felejtsük el megjegyezni). Amit most érdemes kiemelni: 

„Karhatalmista voltam, na és?” Horn Gyula maga ismerte el a nyilvánosság előtt, hogy 1956. december 15-e és 1957. június 6-a között részt vett a forradalmat leverők társaságában. 

Ez pedig már elég komoly problémákat vet fel, ugyanis a 2001-es Alaptörvény (amellyel már régi tartozás róttunk le), legalább valamennyire erkölcsi elégtételt szolgáltatott: 

„Nem tekinthető elévültnek azoknak a törvényben meghatározott, a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével a kommunista diktatúrában Magyarország ellen vagy személyek ellen elkövetett súlyos bűncselekményeknek a büntethetősége, amelyeket az elkövetéskor hatályos büntetőtörvény figyelmen kívül hagyásával politikai okból nem üldöztek.”

Aztán 2012-ben született még egy törvény „a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő” korábbi jogszabályok módosításáról, amely kimondja: 

„A 13. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott közterület, illetve közintézmény nem viselheti 

a) olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy

b) olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal.” 

Abban az esetben, ha nem egyértelmű a rendelkezés, akkor a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását kell kérni – persze ez megint nem garancia semmire, sőt. 

De a lényeg: Horn Gyula esetében nincs szükség az állásfoglalásra, teljesen egyértelmű, hogy mit csinált, sőt, ő maga mondta el. Szögezzük le: Horn Gyuláról nem lehetett volna közterületet elnevezni, ez persze a fővárosi városvezetést egy cseppet sem érdekli. Meg kell bocsátani neki, és máris minden rendben. 

Vagy inkább: még ha meg is bocsátunk neki, sose felejtsük el, hogy mit csinált.  

Fotó: Megemlékezõk virágot helyeznek el Horn Gyula néhai miniszterelnök újonnan felavatott szobránál Marcaliban 2013. október 5-én. MTI Fotó: Varga György

A magyarországi baloldal ma már a saját dicsőségét keresi 1956-ban, miközben nem titkolják, hogy a kommunisták az ő valósi hőseik. Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője persze már nem tudja, hogy ’56-ban mi történt, csak a korábbi miniszterelnök érdemeire emlékszik: 

„Horn Gyulának meghatározó szerepe volt külügyminiszterként Németország újraegyesítésében, a vasfüggöny lebontásában, valamint a szovjet csapatok kivonásáról szóló megállapodás aláírásában.

Miniszterelnökként megteremtette az ország gazdasági stabilitását, növekedési pályára állította az országot. Nagy párttá tette az MSZP-t, amely az ellenzéki pártok között az egyetlen rendszerváltó párt napjainkban.

Kormányzása alatt Magyarországot a Nyugat felé fordította Kelet helyett, utat nyitott az európai integrációhoz, az országnak barátokat szerzett ellenség helyett. Az ország vezetőjeként az átlagemberek érdekeit képviselte az elit helyett.

Erre a szemléletre ma is nagy szükség lenne.” 

Érdekes, hogy úgy beszél a mai MSZP-ről, mintha nagy párt lenne. Elég megnézni a számokat, lassan, de biztosan ők is a süllyesztőben végzik. Ahogy idővel a kommunisták minden öröksége is. 

Mi pedig visszakapjuk a vármegyéinket, a ispánjainkat, a magyar államiság jogos örökségét, és eltüntetünk mindent, amit a kommunisták ránk hagytak, erőltettek, és idővel elérjük: nem az ő szemüvegükön keresztül nézzük a történelmet. Egyszer minden a helyére kerül. Nem kérünk se a Horn Gyula sétányból, se a Mandela Emlékparkból!