18+

A megtekinteni kívánt tartalom csak felnőtteknek ajánlott.

Elmúltál már 18 éves?

Fotó: Nelson Mandela Nobel-békedíjas volt dél-afrikai elnök arcmása látható óriáskivetítõn a politikus gyászszertartásán a johannesburgi FNB Stadionban 2013. december 10-én. Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság elsõ fekete bõrû államfõje december 5-én, 95 éves korában hunyt el. (MTI/EPA/Antonio Silva)

Mandela-park Budapesten: petíció indult „a vörös terroristák elleni harc” jegyében

Szerző: Fazekas Kiara Barbara

Az Identitás Generáció nem tétlenkedik, először tiltakozás, most petíció, és azt írják, nem ez az utolsó lépésük a Mandela-park ellen.

not image

Fazekas Kiara Barbara

2022. június. 20 - 19:44

A Fővárosi Önkormányzat május végén jelentette be, hogy emléket állít a Nobel-békedíjas Nelson Mandela, Dél-Afrika első színes bőrű elnöke tiszteletére a Gellért-hegy északi lejtőjén, a Filozófusok kertje és a Hegyalja út között – jelentette az MTI. 

A közlemény szerint „az emlékpark a 2013-ban, 95 éves korában elhunyt Nelson Mandela életművének fő üzenetét idézi fel: a megbékélés és megbocsátás útját. Ahogy ő is, az emléket állítók is hisznek abban, hogy csak a sérelmeket hátra hagyó, bosszúra nem szomjazó, békében együtt élő társadalom tud épülni és a jövő felé tekinteni”. 

Az emlékmű, amely 9,4 millió forintba kerül, július 18-án, a Nemzetközi Mandela napon nyitja meg a kapuit a látogatók előtt. Azonban ahogy sokaknak – jogosan – az sem tetszett, hogy Horn Gyuláról akarnak a fővárosban sétányt elnevezni (érdemes megemlíteni, hogy alkotmányellenes is lenne, bár úgy tűnik, ez Budapest vezetését aligha érdekli), Mandelának is akad ellenzője bőven. 

Az Identitás Generáció ugyanis tiltakozó akciót szervezett, mint írják, „a főváros vezetése épp megpróbálja importálni a kommunista terrorista Nelson Mandela emlékét egy »land art« park formájában. (Ez a »land art park« amúgy egy nagyon haladó kifejezés, ugye? – a szerk.) Ezt nem hagyhattuk szó nélkül, megmutattuk Mandela igazi arcát: vélt vagy valós ellenségeivel szemben brutalitás, élve elégetés, azóta is tartó fehérellenes mészárlások sora”. 

„Semmi keresnivalója ennek Magyarországon, követeljük, hogy távolítsák el!” – teszik hozzá. 

De az Identitás Generáció úgy ítélte meg, ez nem elég: petíciót indítottak annak érdekében, hogy „ne legyen Mandela-park Budapesten!”. 

„Gyere és írd alá, csatlakozz a vörös terroristák elleni harchoz!”

– hirdetik. 

És miért is szúrja annyira a szemét annyira az IG-nek, ha „a Nobel-békedíjas Nelson Mandela, Dél-Afrika első színes bőrű elnöke tiszteletére” épül emlékmű Budapesten? Bódi Ábel a Kontrán összeszedte, mi az, amit az átlag ember nem tud Mandeláról, mi az, amit előszeretettel hallgatnak el róla. 

„Nelson Mandela egyáltalán nem a »megbékélés, szeretet, együttélés« megtestesítője, hiába állítják róla most a hazánkba delegált ügynökportálok skriblerei” – írja. 

Emlékeztet, hogy amikor az első telepesek megérkeztek Dél-Afrikába, még egy veszélyes, vad és laktalan vidék várta őket, azonban sokkal később olyan dolog történt, amelyet valahogy kimaradtak az iskolai tankönyvekből (vajon miért?): itt létesültek az első koncentrációs táborok, ahova az angolok bezárták a búrokat. (Értjük, nekik miért kell térdelniük. Mármint az angoloknak.) 

A fehérek aztán szép lassan belakták a vidéket, a 20. században aztán jött az apartheid, „ami természetesen nem megoldás semmire, ráadásul ahogy a búrok csinálták, az még nevetséges is volt: nézték, hogy megmarad-e a ceruza a hajban, mert ha igen, akkor az illető néger (ha esetleg ez nem látszott volna más szembeötlő tulajdonságán). Jogfosztva élt tehát a fekete kisebbség, amiből érthető okokból elegük lett”.  

Aztán Bódi rávilágít a lényegre: „amikor elégedetlenség van, akkor pedig mindig akad pár a kommunistákból, ha már békeidőben képtelenek a hatalmat átvenni”

És akkor megérkezett Mandela is, aki már 1955-ben már részt vett az ANC szegregáció elleni népi kongresszusán, a dél-afrikai kormány pedig úgy ítélte meg, hogy itt kommunista forradalom készül, ezért hamar léptek, majd le is tartóztatták őket. 

(De Bódi felhívja arra is a figyelmet, hogy a haladók szeretik egészen máshogy értelmezni a történelmet: „Wikipédián senki ne keressen valós referenciát erről, mert ott csupán annyit írnak jótékonyan, hogy Mandela a ’60-as években utazgatott, pénzt gyűjtött, szeretetet hirdetett, aminek a végén a csúnya gonosz fehér kormány letartóztatta »mondvacsinált« indokokkal, terrorizmus vádjával”.)

Aztán Mandela második felesége, Winnie kezdte vezetni az ANC-t, és el is hozta az apartheidellenes mozgalom legbrutálisabb időszakát: 

„1984 és 1987 között 672 embert égettek el a faji szegregáció elleni küzdelem nevében, és az áldozatok felét az úgynevezett nyaklánccal küldték a halálba. Ez egy benzinnel megtöltött gumiabroncs volt, amit az áldozatok nyakára húzva meggyújtottak. Hogy kik kapták ezt meg? Feketék, fehérek, akire csak rámondták, hogy »gonosz elnyomó«”. 

Bár Mandela már nincs képben, azt nem lehet állítani, hogy a fehérek elleni atrocitások ne lennének mindennaposak azon a vidéken: „kisgyermekeket dobnak a lobogó forró vízbe élve, földműves családokra törnek rá az éjszaka kellős közepén, brutálisan lemészárolják őket, mondván »elégtételt« vesznek rajtuk”. 

„Az öröksége tehát ennek a nagy »államférfinak« – hiába a Lenin-díj és a Nobel-békedíj – nem más, mint egy ország nyomorba döntése, tízezrek brutális halála. Ugye, hogy méltán jár neki ez a 10 millió forintos, hegyoldalnyi emlékpark?” – teszi fel a kérdést a Kontrán.  

Még a New York Times is beszámolt róla, hogy Winnie Mandela kezdetben mekkora hős volt, később azonban a mozgalom több tagja is hátat fordított neki, a fekete közösség pedig rossz szemmel nézte erőszakos megmozdulásait, pláne azután, hogy a következő mondatok hangzottak el a szájából: 

„A nyakláncainkkal és gyufásdobozainkkal felszabadítjuk ezt az országot”.  

„Megbékélés és megbocsátás útja”, ugye? Persze, az apartheid-kormány bűneit sem lehet eltagadni, de talán túlzás Mandeláékat békepártinak beállítani. Véleményem szerint egy békepárti ember nem énekel gyilkolásról – jelen esetben fehérek meggyilkolásáról. 

Azt tudjuk (vagyis remélem mindenki tudja), mi alapján ítélik meg, hogy Nobel-díjat ki kaphat, azonban (még ha félre is tesszük Mandela igazi arcát, pedig nem kéne) azt is fel lehetne vetni, hogy miért nem lehet mondjuk magyar emberekről utcákat, tereket elnevezni az országban? 

De egy kérdés erejéig (de tényleg) arra is érdemes lenne rátérni, ha Budapestnek annyira nincs pénze, miért annyira fontos, hogy Mandela-parkot hozzanak létre. 

És vissza kell térnünk ahhoz a problémához, amelyet már korábban említettünk Horn Gyula kapcsán, és köszönjük Pilhál Györgynek, hogy erre rávilágított a Magyar Nemzet hasábjain, ugyanis nagyon fontos kiemeli újra: 

„Tudniillik Nelson Mandela hithű kommunista volt. Az általa vezetett Afrikai Nemzeti Kongresszus a Dél-afrikai Kommunista Párttal lépett szövetségre. Ráadásul Mandela nem csupán tagja, hanem vezetője volt a kommunista élcsapatnak: bent ült annak központi bizottságában. Ez bizony nagy baj. Ugyanis szép hazánkban törvény tiltja, hogy önkényuralmi rendszerek kiszolgálóiról közterületeket, intézményeket nevezzenek el.” 

Idézzük fel ismét, vele kapcsolatban is a a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXVII. törvényt, amely kimondja: 

„Közterület, illetve közintézmény nem viselheti a) olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy b) olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal”. 

(A szerző véleménye nem feltétlen tükrözi a Liner.hu teljes szerkesztőségének az álláspontját.)