Clouds
21 Budapest
Dollár
344,90 Ft
Euró
371,19 Ft
Font
432,10 Ft
Bitcoin
27,070 $

Több tárgyi bizonyítékot is találhattak a Madeleine McCann-t kereső rendőrök

MTI/EPA/RICARDO NASCIMENTO
Európa

Bense Róbert

Szerkesztő

Korábban egy víztározónál kutattak a hatóságok.

Mint arról beszámoltunk, „biztos tipp” alapján ismét keresni kezdték Madeleine McCann földi maradványait egy portugáliai víztározó közelében. Rendőrök, búvárok, valamint keresőkutyák is megjelentek a Arade folyó közelében.

Soron kívül Rendőrök mentették ki az Európa-liga döntőjének játékvezetőjét a Ferihegyen

A helyszíntől, ahol a napokban a hatóságok kutattak, mindössze 49 kilométerre tűnt el még 2007-ben az akkor hároméves kislány, és hosszú évekig csupán találgattak az ügy kapcsán, mígnem végül egy német férfira, bizonyos Christian Brücknerre terelődött a gyanú.

Hetekbe telhet, mire elemzik a mintákat

Habár a jelenleg is szexuális erőszak miatt börtönben lévő Brückner tagadta a bűncselekményt, abban az időszakban éppen azon a környéken élt, ahol a kislány eltűnt – emlékeztet az Index.

Mint azt a Correio da Manha című portugál lap közölte, a nyomozócsapat nyolc mintavételi gödröt ásott, ahonnan több tárgyi bizonyíték is előkerült, melyeket zsákokban vittek el a víztározótól.

A kutatás során nem csupán a holttestet, de más nyomokat is kerestek, többek között egy fegyvert, valamint egy kamerát, amit annak idején Brückner házából loptak el. A lap szerint különböző tárgyakat, valamint ruhadarabokat is találtak, ezeket pedig Németországba küldik, hogy DNS-vizsgálatokat végezzenek rajtuk.