Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,88 Ft
Euró
400,91 Ft
Font
479,38 Ft
Bitcoin
64,084 $

Több millió forintjába került a szervezőknek a március 15-ei tüntetés

A hivatalos tájékoztatás szerint a BRFK több millió forintos bírságot szabott ki a márciusi tüntetés miatt, ami sokba került a szervezőknek.

...svg content...Fotó: police.hu
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) összesen 4,5 millió forintos közigazgatási bírságot szabott ki négy emberre a március 15-ei jogellenes demonstrációk szervezése, illetve megtartása miatt – közölték a rendőrség honlapján pénteken.

A közleményben kiemelték: a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló tavaly novemberi kormányrendelet szerint rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos. Soron kívül Így változik a boltok nyitvatartása október 23-án

Járványügyi veszélyhelyzetben gyűlések szervezése, tartása, az azokon való részvétel is komoly szankciót von maga után. A gyűlés résztvevői százötvenezer forintig, ismételt elkövetés esetén kétszázezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatók, ha pedig szabálysértési eljárás indul, akkor a pénzbírság akár ötszázezer forint is lehet – írták.

„Rekordokat dönt a fertőzöttek száma, egyre többen – és egyre fiatalabbak – szorulnak kórházi kezelésre, kerülnek lélegeztetőgépre, a koronavírussal összefüggésben egy nap alatt elhunytak száma átlépte a kétszázat. Ilyen körülmények között gyűlést szervezni, tartani nemcsak felelőtlenség, hanem játék embertársaink életével” – fogalmaztak a közleményben.

Gyilkos-öngyilkosság történhetett egy floridai magyar család otthonában

Sajtóhírek szerint hétfőre, a nemzeti ünnepre a Mi Hazánk Mozgalom és a vírustagadó Gődény György is szervezett nem engedélyezett tüntetést a védelmi intézkedések, korlátozások ellen. A BRFK hétfő esti közleménye szerint a gyűlések helyszínén tartózkodókat a rendőrök igazoltatták.

A maszkhasználat szabályainak megsértése miatt 24, a gyűlés helyszínén tartózkodás miatt 273, mindkét szabálysértés miatt 17 résztvevővel szemben intézkedtek, továbbá 2 résztvevő ellen a közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt tettek feljelentést. Jogellenes gyűlés szervezése, illetve tartása miatt 4 emberrel szemben indult közigazgatási eljárás.

Deutsch Tamás: vérlázító provokációra készülnek Gyurcsányék

Deutsch Tamásnál többszörösen betelt a pohár Gyurcsány Ferencék miatt, szerinte megint hazudnak reggel, éjjel meg este.

Meglepően sokan kihagyják a kézmosást mosdóhasználat után

Emellett az is valószínűsíthető, hogy azok közül, akik kezet mosnak WC után és ebéd előtt, sokan nem figyelnek oda az alaposságra sem.

Szarvast gázoltak Piliscsabánál, kocsi alá került az állat

Súlyos baleset történt Piliscsabánál, ahol két gépkocsi is érintett volt egy szarvas elgázolásában, aki minden bizonnyal nem élte túl az ütközést.