Azt állították, azok jelentős értéket képviselnek, ám az egyik csaló másokat is átvert, ezzel közel 100 millió forintra tett szert.
A hivatalos tájékoztatás szerint Balatonszentgyörgy és Nagykanizsa között feszültségkimaradás miatt szünetel a vonatközlekedés.
A rendőrség vizsgálja a körülményeket az elhunyt házaspár körül, akik Csesztregen vesztették életüket, már egyikükön sem lehetett segíteni.
Az Egerszegi Advent megannyi izgalmas programmal várja a karácsonyi hangulatú látogatókat: a gyermekektől egészen a nyugdíjasokig, mindenkire gondoltak a szervezők, ráadásul egy gyönyörű karácsonyfát is felállítottak a városháza előtt.
A csatári elágazásnál történt a tragikus baleset, melyben egy ember életét vesztette.
A 15 éves lány és a 17 éves fiú bakonyoszlopi lakhelyéről eltávozott, utolsó ismert tartózkodási helyük 2022. szeptember 23-án Zalaszentlászlón volt, azóta hollétük ismeretlen.
A rendőrség jelenleg is keresi azt a 13 éves zalaegerszegi fiút, aki iskolából menet nem hazatért, hanem ismeretlen helyre távozott.
A hatóságok azóta már azonosították az elkövetőt, aki csaknem egymillió forint értékben tulajdonított el orvosi eszközöket.
A 33 éves férfi egy lőfegyvernek látszó, gumilövedékes, duplacsövű puskával lépett be egy keszthelyi étterem teraszára, majd magából kikelve azt üvöltötte a vendégeknek: "Ki kér golyót a fejébe?"
Továbbra sem találják azt a férfit, aki horgászni indult Lentiben, de már nem tért vissza, és jelenleg sem tudják, hol van.
A földrengés olyan szinten is érezhető volt, hogy a lakosság is érezte a rengéseket.