Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

„A náci ideológia harcosai embertelen módszereket alkalmaznak, miközben Kijev blokkolja az orosz-ukrán tárgyalásokat”

Vlagyimir Putyin és Olaf Scholz az ukrajnai helyzetről, valamint a moszkvai és kijevi delegációk közötti tárgyalások menetéről értekezett legutóbbi telefonbeszélgetésében.

Orosz ügynökök szerint „Putyin halálos beteg”

Egy olyan hangfelvétel jutott egy lap birtokába, melyen orosz ügynökök beszélnek az orosz elnök betegségéről.

„Putyin Orosz Birodalomról szőtt álmai meghaltak Ukrajnában”

Vlagyimir Putyin február 24-én indított inváziót Ukrajna ellen, azonban nem úgy alakult a hadjárat, mint ahogyan tervezte. A tervezett villámháború helyett továbbra is heves harcok dúlnak.

Putyin: a nyugati szankciók „provokálják ki” a globális válságot

Putyin szerint a Nyugat által Oroszországra kirótt szankciók "provokálják ki" a globális válságot.

Ez lehet Vlagyimir Putyin valódi célja Ukrajna lerohanásával

Vlagyimir Putyin sokakat meglepett azzal, hogy inváziót indított Ukrajna ellen, azóta pedig számtalan elemzés született, hogy valójában ezt miért tette meg.

Az USA szerint Putyin nem akar szembeszállni a NATO hadseregével

A Pentagonnál nem hisznek abban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök megpróbálná felvenni a harcot a NATO hadseregével, mely jóval nagyobb, mint egész Oroszország.

Vlagyimir Putyin nem tervezi a hadiállapot kihirdetését

A Kreml megerősítette, nincs szó arról, hogy Vlagyimir Putyin a hadiállapot kihirdetését tervezné, minden marad ugyanúgy.

Az USA továbbra is azt latolgatja, mi lehet Putyin ukrajnai háborújának „végjátéka”

Amerikai tisztviselők szerint az orosz elnök győzelem napi beszéde „tompa és visszafogott” volt, amely tovább nehezíti, hogy rájöjjenek, mi lehet Putyin végső célja a háborúval.

Amerikai hírszerzés: Putyin még ennél is drasztikusabb eszközökhöz fog nyúlni

Az amerikai hírszerzés igazgatója vészjósló nyilatkozatában megosztotta, információik szerint mire készülhet Putyin.

Putyin azért nem hirdetett győzelmet, mert az orosz propagandagépezet nem tudta alátámasztani

John Sullivan, az Egyesült Államok oroszországi nagykövet úgy véli, hogy Vlagyimir Putyin csak azért nem hirdette ki az ukrajnai győzelmet, mert azt orosz propagandagépezet nem tudta volna azt alátámasztani.