Elmúltál már 18 éves?
A dühöngő utas láttán néhány járókelő megkérdezte, tudnak-e segíteni a taxisnak, a helyeslő válasz után pedig alaposan ellátták a támadó baját.
A rendőrségi közlemény által közzétett információk szerint a súlyos sérült nem élte túl a balesetet.
Mentőhelikopter is érkezett a baleset helyszínére, ahol egy embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki.
A rendőrök a lehető legjobb időben voltak a megfelelő időben, ami egyúttal azt is jelentette, hogy az öngyilkosságra készülő férfi életben maradhatott.
Letartóztatásának meghosszabbítását kérték annak a nőnek, aki a gyanú szerint tavaly júliusban egy Vas megyei községben lévő otthonukban megölte az egészségi állapota miatt védekezésre képtelen házastársát.
Bíróság előtt felelhetnek tetteikért azok az osztrák és török embercsempészek, akiket január 6-án tartóztatott le a rendőrség.
Mint minden évben, idén is voltak olyan súlyos sérülések, amik a szilveszteri szórakozásokhoz voltak köthetőek.
A Pénzcentrum felmérése megmutatja az eredményt.
A lépés azért is meglepő, mert korábban még soha nem volt példa sztrájkra a szentgotthárdi Opel-gyárban.
A férfi kétségbeesetten kérte a mentők gyors segítségét, amikor a felesége a szeme láttára esett össze.
Egy gépkocsi ütközött egy vonattal a Vas megyei Csákánydoroszló térségében.