Ezek után kisebb csoda lenne, ha az autót vezető megtarthatná a jogosítványát, döbbenet, amit csinált, és emellett életveszélyes is.
Ismételten szolgálatba álltak a hős újpesti rendőrök, Erika és Péter, akik még karácsonykor rohantak egy társasházhoz, hogy egy fegyverrel fenyegető támadót semlegesítsenek.
Egy szabályosan közlekedő kislány került életveszélyes helyzetbe, amikor az autós a piros jelzés ellenére nagy sebességgel áthajtott a gyalogátkelőn, kis híján tragédiát okozva.
Múlt héten pénteken egy holttestet találtak az egyik járdán Újpesten, az eset kapcsán kivonultak a mentők és a rendőrség is.
Kiderült, hogy miért kapott másfél millió forintos büntetést az Újpest, illetve mi az oka annak, hogy részleges szektorbezárással sújtották a klubot.
A 34 éves férfit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják, aki álnéven tevékenykedett, miközben a lefoglalt anyag feketepiaci értéke meghaladja az ötmillió forintot.
Az Újpesten leszúrt rendőr egy rövidebb videós interjú alatt beszélt az aktuális állapotáról, és arról, hogy mi várhat rá később.
A két hős magyar rendőr nem marad anyagi és egyéb támogatás nélkül, akik életük végéig emlékezni fognak arra a bizonyos napra.
A BRFK exkluzív videós interjút készített a hős magyar rendőrrel, aki több ember életét is megmenthette Újpesten az önfeláldozó mozdulatával, amibe majdnem belehalt. A támadót végül a társa lőtte le.
Újabb és újabb meghökkentő részletek derülnek ki az újpesti támadásról, aminek egy halálos áldozata volt, maga a támadó.
Remek hírek érkeztek Péterről, a leszúrt magyar rendőrről, aki a testével, önfeláldozó módon nyújtott védelmet egy család számára.