Nagy Zsolt Leo nagyon nehezen viseli Stohl András érkezését, szinte nincs is másról szó a Szarvasok táborában.
Nem kizárt, hogy Marci egy nem várt név ellen fog párbajozni pénteken, akit akár kis ejthet, mert egyáltalán nincs formában a csapattársa.
Az ember csak fogja a fejét, hogy mi történik az Exatlon Hungaryben, és úgy tűnik, továbbra is rettentő balszerencsések a bajnokok.
Viktor azt próbálja hangsúlyozni, hogy nem fél a párbajtól, de Csepel úgy látja, hogy ez nem teljesen így van.
Könnyen lehet, hogy a lányokon fog múlni, ki fog párbajozni pénteken, mivel a bajnokok ismét erősnek tűnnek, addig a kihívóknál gondok vannak.
Janka a TV2 kamerái előtt beszélt a betegségéről, ami eléggé megviselte őt, főként a kiesése miatt, hiszen fel kellett adnia.
Sajnálatos módon Franciska és András nem tudott ott lenni a nagy eseményen, de a többiek igen, akik más és más módon estek ki az Exatlonból.
Franciska még a súlyosan sérült bokájával is képes ilyenekre, számára ez a 65-70 kiló már egyáltalán nem jelent gondot.
Az Exatlon Hungary mezőnyének minden eddiginél jobban résen kell lennie, hiszen az a csapat, mely nyer a napvégén, triplán örülhet.
Gréti különösen rosszul vette Csepel ébresztőjét, míg Dóri egész jól fogadta a dolgot, bár ő még ugrálást is kapott.
Viktor Dóri és Gréti után Lilkónak is mondott pár kedves szót, ami Vivi szerit nem véletlen, mert szerintük a csapattársuknak tetszik a bajnok.