Egyelőre nem tudni, mekkora az anyagi kár, de valószínűleg jelentős, már csak a szerkezet és a két autó miatt is.
A nyugat-ukrajnai Ternopil városában történt a baleset – amíg a felnőttek a házban tévéztek, egy robbanás következtében tűz ütött ki a tyúkólban, ahová a gyermek bemászott.
A fővárosi katasztrófavédelem videót tett közzé a szerdai lakástűzről, ami a XI. kerületben tört ki az Aga közben.
A hivatalos tájékoztatás szerint kigyulladt egy lakás a XI. kerületben, a tűzoltók azonnal megkezdték a lángok eloltását.
Egy családi ház melléképületének egy szobáját felemésztették a lángok.
A hivatalos tájékoztatás szerint kedden csaptak fel a lángok, amiket végül sikeresen eloltottak.
A hivatalos tájékoztatás szerint kedd hajban történt a tűzeset Nagykanizsán, miközben az épület tetőszerkezete 300-400 négyzetméteren égett.
Időközben kiderült, hogy büntetőeljárást indítottak a fővárosi munkásszállón történt tüzeset ügyében.
A Katasztrófavédelem hivatalos tájékoztatása szerint tűz ütött ki egy hajdúszoboszlói hotel szaunájában.
Legalább ötven ember életét vesztette abban a tűzben, melynek lángjai az iraki Nasziríja körzetben csaptak fel az egyik covid-fertőzötteket elszállásoló épületben.
Teljes terjedelmében égett egy kamion az autópályán, a lángok az útmenti erdőre is átterjedtek.