Egyelőre még nem tudni, mikor folytatódhat az összecsapás.
Egyre előrébb találni a kiváló magyar teniszező nevét a világranglistán, amire joggal lehet büszke.
Maga az igazgató jelentette be, hogy a koronavírus-fertőzés nem kizáró tényező a tenisztornán, s csak azoknak javasolja az otthoni pihenést, akik rosszul érzik magukat.
Fucsovics Márton újabb fontos és nagy diadalt aratott, ezúttal Canberrában.
Fucsovics Márton továbbra is nagy formában van a tenisztornán, és már itt van az elődöntőben.
Fucsovics Márton remek formában van, már negyeddöntős a canberrai challenger-tenisztornán.
A még korai stádiumban lévő mellrákot és torokrákot egy vizsgálat során diagnosztizálták az egykori amerikai teniszcsillag szervezetében.
Másfél év kihagyás után a magyar teniszező ismét Kristina Mladenovic oldalán lépett pályára.
Kissé unortodox módon adta tudtára a mérkőzésre összegyűlt tömegnek, hogy ha rajta múlna, nem szállna fel több magánrepülőgép a jövőben.
A 41 éves svájci teniszfenomén azt is elárulta, melyik lesz az utolsó nagy megmérettetése.
Carlos Alcaraz 19 évesen világelsőnek mondhatja magát, miután a US Open döntőjében legyőzte az ellenfelét.