Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Lengyelország zöld utat adott a szovjet gyártmányú repülők Ukrajnába történő szállításának

Lengyelország bejelentette, kész arra, hogy őrizze a szlovák légteret, amíg Szlovákia Ukrajnába szállítja a MiG-29-eseket.

Szlovákia több mint 2 millió euró értékben adományoz katonai felszerelést Ukrajnának

A kormány által elfogadott javaslat szerint több mint 2 millió euró értékben adományoznak katonai felszerelést Ukrajnának, miközben több más ország tett ígéretet hasonló válaszlépésre.

Magyarország folyamatosan figyeli a szlovákiai eseményeket

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a hírek szerint az ellenzék vezetőjét börtönbe akarják küldeni, ezért most indokolt a szokásosnál is nagyobb és szorosabb figyelem.

A korábbi szlovák kormányfő szerint Szlovákia „fekély Európa testén”

Robert Fico erős szavakat használt a Smer-SD párt elnöke.

Bűnügyi eljárást indítottak a volt szlovák miniszterelnökkel szemben

Szlovákia egykori kormányfője, Robert Fico, valamint belügyminisztere, Robert Kaliňák ellen szerda este indított eljárást a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA).

Súlyos vádak miatt került bajba két egykori szlovák csúcsvezető

A hatóságok gyanúja szerint bűnszervezetet hozhattak létre.

A szlovák védelmi miniszter egyenlőségjelet tett Putyin és Hitler közé

A miniszter elmondta, hogy Putyint meg kell állítani, mielőtt tovább nyomulna nyugat felé, ezért Ukrajna „szó szerint a jövőnkért harcol“. 

Szlovákia fontolgatja, hogy szovjet gyártmányú vadászgépeket küld Ukrajnába

A szlovák miniszterelnök úgy véli, Moszkva viselkedése miatt a szovjet gyártmányú felszerelésekre való támaszkodás kockázatossá vált, ezért napirenden van az ukrán elnök kérésének megvitatása.

Jól járt Szlovákia azzal, hogy Ukrajnának adta a légvédelmi rendszerét

Ukrajna rendelkezésére bocsátotta Szlovákia a szovjet érában fejlesztett S-300-as légvédelmi rendszerét, amit a legfejlettebb légvédelmi rendszerrel fognak pótolni.

Szlovákia készen áll rubellel fizetni az orosz földgázért

Richard Sulík miniszterelnök-helyettes és gazdasági tárcavezető kijelentette, inkább vállalják Oroszország fizetési feltételeit, minthogy ártsanak a saját gazdaságuknak.