Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Részegen vezetett egy szlovák buszsofőr, lekapcsolták

Részegen vezetett egy szlovák buszsofőr, lekapcsolták

Részegen vezetett egy szlovák buszsofőr, lekapcsolták
Fotó: Unsplash/Charlie Egan A kép illusztráció.

Ezzel ugyanis veszélyeztette az utasok életét is.

A Paraméter értesülései szerint eljárás indult egy 51 éves buszsofőr ellen Szlovákiában, akiről kiderült, hogy ittasan ült volán mögé és így dolgozott, veszélyeztetve utasait és a közúti közlekedés többi résztvevőjét.

Úgy tudni, az egyenruhások Vaďovce község buszmegállójában (Nové Mesto nad Váhom-i járás) lepték meg a sofőrt, majd egy alkoholszondás teszt során fény derült arra, hogy 1,40 ezreléket értéket produkált.

A teszt után az egyenruhások az ittas sofőrt letartóztatták, a Trencsén megyei rendőrség közlése szerint pedig akár 5 évre is börtönbe kerülhet.