Noha hivatalos beszámoló egyelőre nem érkezett, az már biztos, hogy a tervek az építésügyi hatóságnál vannak.
Hatan ültek a repülőn, senki nem sérült meg.
Érdemes lesz kilátogatni a szegedi helyszínre, ahol kétnapos nemzetközi légiparádét láthatunk.
A hivatalos hatósági tájékoztatás szerint megpróbálta megerőszakolni a Csillagbörtön egyik munkatársát egy fogvatartott.
Úgy tudni, hogy egy idős férfi az áldozat, akin már nem lehetett segíteni, elhunyt a villamosgázolást követően.
Súlyos baleset történt Szegeden, egy villamos gázolt el egy embert, aki a szerelvény alá került, az állapota nem ismert.
Egyelőre nem találják a 48 éves férfit, aki Szegedről tűnt el, a rendőrség a lakossághoz fordult segítségért.
Hódmezővásárhely felé indult el a vasútvillamos, amikor összeütközött egy autóval Szegeden Rókus vasútállomás után.
Már egy szelvényen vásárolható meg a szegedi helyibérlet a vármegye- és országbérlettel.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri a 34 éves férfi megtalálásának érdekében, aki egy ideje nem adott magáról életjelet.
Hazánkban nem sok horgászvízben találkozhatunk lapátorrú tokhalakkal, így igazán különlegesnek számít, ha egy horgász egy ilyen halat tud horogra csalni, majd sikeresen partra terelni.