Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Meg akartak ölni egy rendőrt Szegeden – itt a hivatalos közlemény

Meg akartak ölni egy rendőrt Szegeden – itt a hivatalos közlemény

A Csongrád‑Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki a vádirat szerint tudatosan készült arra, hogy megöljön egy rendőrt, és ezzel börtönbe kerüljön.

További Hírek

Idén elmarad a Nemzetközi Szegedi Tiszai Halfesztivál

A járványügyi szabályozások miatt mégsem kerül megrendezésre idén a XXV. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál Szegeden.

Elaludt a volánnál, majd letarolta a villamosmegállót egy sofőr

A helyiek szerint kimondottan veszélyes a villamosmegálló a száguldozó autók miatt.

Hatezer diákkal bővült az SZTE, valamennyivel több hallgatót vettek fel tavalyhoz képest

A Szegedi Tudományegyetem pénteki tájékoztatása szerint 6051 hallgató nyert felvételt az általános felvételi eljárásban, 147-tel több, mint tavaly.

Halálos kerékpárbaleset történt vasárnap éjjel Szegeden

A rendőrségi jelentés szerint a kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

Holtan találták a kettős gyilkosságért keresett szegedi gyógyszerészt

A legfrissebb hírek szerint a szegedi kettős gyilkosság miatt keresett dr. V. Attila gyógyszerészt holtan találták meg.

Újabb részletek derültek ki a szegedi kettős gyilkosság áldozatairól

A legújabb információk szerint fiatal felnőttek voltak a szegedi kettős emberölés áldozatai, akiknek gyilkosa még midig szökésben van.

Emberölés gyanúja miatt keresik ezt a férfit a szegedi kettős gyilkosság után

A közel 30 esztendős férfi megalapozottan gyanúsítható több emberen elkövetett emberölés bűntettével, ami miatt elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Kettős emberölés történhetett Szegeden, női és férfi holttest egy lakásban

A legfrissebb rendőrségi hírek szerint kettős emberölés történhetett Szegeden, ami után azonnal nyomozást indított a rendőrség.

Iskolába menet tűnt el egy szegedi kislány

A rendőrség most a lakosság segítségét kéri az eltűnt 11 éves kislány keresésében, aki május 10-én elindult az iskolába, de végül nem érkezett meg.

Cigarettázva, maszk nélkül ment be egy szegedi boltba, majd lopott és késsel fenyegetőzött

Egészen szürreális kép tárulhatott a boltban dolgozók elé, amikor egy férfi cigarettával a szájában, maszk nélkül lépett be a szegedi üzletbe, ahonnan lopott, majd késsel fenyegetőzve üvöltözött az üzlet előtt.