Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szerbia már óriási nemzetközi nyomás alatt áll, Vučić azonban kitart

Szerbia már óriási nemzetközi nyomás alatt áll, Vučić azonban kitart

Miloš Vučević, Szerbia korábbi miniszterelnöke és a kormányzó Szerb Haladó Párt vezetője szerint az ország súlyos politikai és gazdasági következményeket szenved el, amiért következetesen kitart önálló külpolitikája mellett.

További Hírek

Hiába az UEFA „fenyegetései”, a maradék három Szuperligás klub megvédte a terveket

Habár az UEFA belengette, hogy komoly szankciókkal fogja sújtani az Európai Szuperliga megmaradt alapítóklubjait, akik teljes mértékben visszautasítják ezeket a „fenyegetéseket”.

Kétéves Bajnokok Ligája eltiltás várhat a Szuperliga lázadóira

Az UEFA kész komoly fegyelmi eljárást indítani azon klubok ellen, amelyek aláírták a Szuperliga megállapodást, és még nem határolódtak el kellőképpen a projekttől – közölte több, a helyzetet jól ismerő forrás az ESPN-nel.

Komoly engedményeket adhat az Egyesült Államok Iránnak az atomalkuba való visszalépésért cserébe

Ezzel egyre valószínűbb, hogy a két állam visszatér a még az Obama-kormány által kialkudott, Donald Trump által felmondott atomalkuhoz.

Joe Biden részt vesz a G7-csúcstalálkozón, ahol felvetheti az ujgurok kérdését

Az amerikai elnök júniusban személyesen fog részt venni a G7-csúcstalálkozón az Egyesült Királyságban, ahol várhatóan felveti majd az ujgur kérdést is.

„Gyors és kemény” választ ígért Putyin minden nyugati provokációra

Vlagyimir Putyin szerdai évértékelő beszédében figyelmeztette a Nyugatot: Oroszország biztonsági ügyeibe való beavatkozásaikra a válasz „gyors és kemény” lesz, mely miatt keserűen megbánják, amit tettek.

Macron: határozott „vörös vonalakra” és a szankciók végrehajtására van szükség Oroszországgal szemben

Hitelességre, egyértelmű határok felállítására, és a bejelentett szankciók végrehajtására van szükség Oroszországgal szemben a francia elnök szerint az ukrán határon egyre csak fokozódó feszültség miatt.

Nincs az a szankció, ami megállítja Oroszországot az ukrán katonák szerint

Riport készült az ukrán-orosz frontvonalon állomásozó katonák között, ahol kevesen gondolják úgy, hogy az Oroszországra kiszabott szankciók hatni fognak.

Feketelistára tett hét kínai „szuperszámítógép-vállalatot” az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok hét olyan kínai céget is a kereskedelmi feketelistájára tett, amelyek szuperszámítógépek fejlesztésével foglalkoznak.

Ellentámadásba lendült Kína a hszincsiangi kényszermunka-narratíva ellen

Kína kiterjesztette szankcióit és több nyilatkozatban is támadta a H&M-et, illetve az Egyesült Államokat, mondván, azok kitalálták az ujgurok kényszermunkájáról szóló történeteket.

Felfüggesztette a Mianmarral való kereskedelmet az Egyesült Államok

Azonnali hatállyal felfüggesztette a Mianmarral való kereskedelmet az Egyesült Államok hétfőn.