A helyi lapok sorra számolnak be Noemi Marangoni hőstettéről.
Az eset akár tragédiával is végződhetett volna, a mentők azonban szerencsére perceken belül megérkeztek a helyszínre, és megmentették a kisfiút.
Az angyalföldi rendőrök a lehető legjobb időben voltak a helyszínen, ahol egy eszméletlen kisgyerek fogadta őket.
A strandok akkor nyithatnak ki újra, ha két egymást követő vízminta is jó eredményt mutat.
Karcag után ezúttal Dunaújvárosban történt meg a baj – a strandon egy négyéves gyermek merült el a medencében, és a vendégeknek kellett kihúzni a vízből.
Meghibásodás történt Los Angeles megye legnagyobb szennyvíztisztítójában, melynek következtében 65 millió liter szennyvíz ömlött a tengerbe.
A négyéves gyermek életét egy, a strandon tartózkodó szakápoló, Szakács Veronika mentette meg.
Az amerikai Járványügyi és Járványmegelőzési Központ (CDC) legutóbbi közleményében arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy semmiféleképpen se üljenek be a medencékbe abban az esetben, ha hasmenést tapasztaltak.
Minden bizonnyal a védettségi igazolványhoz kötött szabad mozgás állhat annak a hátterében, hogy a tavaly nyári időszakhoz viszonyítva a megszokott tömeghez képest alig teltek meg a strandok a közkedvelt fürdőzőhelyeken.
Kiderültek az árak az idei nyárra a Balatont illetően, melynek kapcsán igazodni látszanak a várakozások, hogy helyenként igen csak komoly drágulások tapasztalhatók.
Az Európai Unió öt strandja közül négy fürdővize "kiváló" minőségű: Ciprus, Ausztria és Görögország vezeti az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) kedden közzétett listáját.