A nagy távolság ellenére is tisztán látszódott a Kárpátok legmagasabb hegyvonulata.
Az egyik leglátványosabb természeti jelenség, ami egyszerre félelmetes és sokszor gyönyörű, ahogyan bevilágítja az égboltot.
A család mindhárom tagja részt vett a kábítószer-kereskedelemben, börtönbüntetés vár rájuk.
Több késszúrással végzett saját édesanyjával a salgótarjáni nő, akit időközben rendőri őrizet alá vontak.
A sérülten már nem lehetett segíteni, egyelőre nem tudni, hogy miért ütött ki a tűz a házban.
Egészen abszurd dolgot csinált három személy, akik égő benzint locsoltak egy felüljáróról.
A baleset során három autó ütközött össze.
Három személygépjármű ütközött össze Salgótarjánban.
A salgótarjáni nyomozók a TEK műveleti egységének segítségével elfogtak egy 37 éves férfit, aki fegyverrel fenyegette meg a sértettet.
Azzal hívta fel a rendőröket egy férfi, hogy az élettársa fejébe vágja a baltát, ha a rendőrök nem intézkednek és költöztetik el közös otthonukból.