A Joby Aviation nevű startup Japán legnagyobb légitársaságával közösen létrehozta légi fuvarozó szolgáltatását – a projektbe többek között a Toyota is beszállt.
Szlávik János szerint is inkább több kérdést vet fel a vakcinaútlevél, mint amennyi kérdésre választ ad, ami problémát jelenthet.
Tragikus hír érkezett Brazíliából, miután lezuhant egy futballistákat és az elnököt szállító repülőgép, akik nem élték túl a katasztrófát.
Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) azt tervezi, hogy jövő héttől kezdődően újraindítja a Boeing 737 MAX repülőgépek járatait, alig 22 hónappal azután, hogy két halálos kimenetelű tömegbaleset miatt felfüggesztették őket.
Folytatják a kutatásokat a lezuhant indonéz utasszállító roncsai után, de arra már nincs semmilyen reális, ésszerű esély, hogy túlélőket találjanak.
Egészen drámai és nem mindennapi képsorokat vett videóra egy biztonsági kamera, ahogy a kisrepülőgép becsapódik a gyártelepre.
Eltörölték az Air Canada egyik járatát, ugyanis egy teherautó ismeretlen okokból kifolyólag beszorult a repülőgép alá, megemelve ezzel a légijármű orrát.
A kutatás végző búvárok tovább szűkítették a kutatási területet, mely feltételezhetően a fekete doboz helyét rejti. Erről a haditengerészet szóvivője, Fajar Tri Rohadi számolt be.
Megállás nélkül zajlik a kutatás az indonéz repülőgép roncsai után, amikből egyre több kerül elő a tengerből.
Arra kérik a közeli rokonságot, hogy az azonosítás miatt segítsék a kutatók munkáját egy DNS-mintával, amit elemzésre küldenek a laborokba.
Percről percre kevesebb arra az esély, hogy bárki is túlélhette a Siriwajaya Air légitársaság repülőjének lezuhanását.