Kutatják a második fekete dobozt az indonéz gép körül, több áldozatot is azonosítottak

not image

A T-800-as

2021.január.13 - 08:20

Folytatják a kutatásokat a lezuhant indonéz utasszállító roncsai után, de arra már nincs semmilyen reális, ésszerű esély, hogy túlélőket találjanak.

Folytatják a kutatásokat a lezuhant indonéz utasszállító roncsai után, de arra már nincs semmilyen reális, ésszerű esély, hogy túlélőket találjanak.

Rengetegen vesznek részt a kutatásokban a szombat délután lezuhant utasszállító kapcsán. A gép az Sriwijaya Air bérelt Boeingje volt, miközben még mindig nem tudni pontosan, hogy mi okozhatta a fedélzeten helyet foglalt hatvankét ember halálát.

A repülőgép pár perccel a felszállás után csapódott elemi erővel a tengerbe. Gyerekek, családok vesztek oda, akik már soha nem láthatják viszont a családtagjaikat. Az első fekete dobozt a hét elején találták meg, mely sok kérdésre adhat választ.

A második fekete doboz után még mindig kutatnak, hogy magyarázatot kaphassanak a tragédiára. Az első ilyen adagrögzítőt kedden hozták a felszínre a búvárok, most pedig arra összpontosítanak, hogy a pilótafülke hangrögzítőjét is megtalálják a roncsok között a tenger fenekén.

A CNA által közzétett cikkben a műveletért felelős vezetőség jó eredményben reménykedik a második doboz megtalálását illetően. Szakértői vélemények szerint ezek a fekete dobozok olyan adatokat tartalmaznak, amik a balesetek közel 90%-ára képesek magyarázatot adni.

Videón, ahogy egy irányíthatatlan kisrepülőgép a földbe csapódik

Jelenleg azonban nincs magyarázat arra, hogy a huszonhat éves gép miért zuhant a tengerbe, mindössze négy perccel a felszállást követően. Minden egyes roncsdarabot megvizsgálnak, így a megtalált hajtóműveket is.

Több mint 3 000-en vesznek részt a műveletben, miközben több tucat hajó és helikopter pásztázza a vizet. A művelet még mindig nem ért véget, folyamatosan keresik az áldozatokat és a törzs összes többi részét. A feladat nem könnyű, mivel a gép teljesen megsemmisült.

Időközben további három áldozatot azonosítottak az iratokban lévő ujjlenyomatok alapján, köztük egy ötvenéves utassal és egy harmincnyolc éves szolgálaton kívüli pilótával. Az első áldozatot, egy légiutas-kísérőt, szintén az ujjlenyomatai alapján azonosítottak. A félig megtelt gép utasai között tíz gyermek volt.

Rengeteg emberi maradványt találtak, kisebb-nagyobb testrészekkel, amiket a rendőrségre szállítottak. DNS-mintákkal azonosítják ezeket a testrészeket a családtagok segítségével. A hatóságok eddig azt mondták, hogy a személyzet nem adott le vészjelzést, és nem is jelentettek technikai problémákról a gép gyors ereszkedése előtt.

Az elemzők azonban látták az adatok alapján, hogy a gép meredeken eltért a tervezett iránytól, mielőtt meredek merülésbe kezdett volna. A lehetséges tényezők között van az időjárás, pilótahiba, illetve a mechanikai hiba is.