Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Nem menekülhetnek a bűnözők – lecsapott rájuk a rendőrség, már rácsok mögött vannak

Nem menekülhetnek a bűnözők – lecsapott rájuk a rendőrség, már rácsok mögött vannak

A Budapesti Rendőr-főkapitányság idén már nyolcadik alkalommal szervezett összehangolt körözési akciót, aminek eredményeként 64 körözött személyt sikerült elfogni vagy fellelni a fővárosban és több vidéki helyszínen.

További Hírek

Eltűnt egy 11 éves kislány a VIII. kerületből, nem ment haza az iskolából

A 11 éves lány a tanítási idő után már nem tért haza, a rendőrség jelenleg is nagy erőkkel keresi, egyelőre nem tudni, hol tartózkodik.

Vonat elé akarta vetni magát egy férfi, egy rendőrnő lebeszélte róla

A fiatal férfi még búcsúlevelet is hagyott, és félő volt, hogy elveszi a saját életét, de egy hős rendőrnő közbeavatkozott.

Hosszú évekre börtönbe kerülhet a betegeket verő és meglopó mentős

A rendőrség elfogta a férfit, az Országos Mentőszolgálat pedig leszögezte: „nincs helye a mentők közt”. Ha beigazolódnak a gyanúk, akár 7,5 évre is börtönbe kerülhet.

Szerda hajnalban eltűnt egy 30 éves brit nő a VII. kerületből, keresi a rendőrség

A rendőrség jelenleg is keresi a nőt, méghozzá nagy erőkkel, de egyelőre nem akadtak a nyomára, ami miatt a lakossághoz fordultak segítségért.

Egy hét alatt ötszáznál is több mobilozó sofőrt fogtak a rendőrök

Az akció ideje alatt a rendőrök 524 ellenőrzési ponton, 544 csoporttal 15 737 járművezetőt ellenőriztek.

Szeméremsértés miatt keresi a rendőrség a felvételen látható férfit

A rendőrség kérése, hogy aki felismeri a kamerafelvételen látható férfit, tegyen bejelentést a 06-80-555-111-es vagy a 112-es telefonszámon.

Fotókon a Letenyén lefoglalt körözött Ferrari

Nem túl gyakori, amikor egy Ferrarit foglalnak le a hatóságok, ám most megtörtént, miközben még rajtaütésre sem volt szükség, mondhatni begurult a szervekhez a méregdrága csodaautó.

A gyanú szerint egy 20 éves rendőrnő összejátszott egy drogdílerrel Pest megyében

Egy 44 éves díler és egy 20 éves rendőrnő a gyanúsított, aki a gyanú szerint komoly segítséget biztosított a drogdílernek, nem egy területen.

Nagy erőkkel keresnek egy eltűnt 15 éves budapesti lányt

A rendőrségi közlemény szerint jelenleg is nagy erőkkel keresik a fiatal lányt, aki még mindig kiskorú, és ismeretlen helyre távozott, továbbra sem tudni, hol tartózkodik.

Eltűnt egy 13 éves fiú Szegeden, nem ad életjelet magáról

A rendőrség már keresi a kiskorú személyt, aki egyelőre életjelet sem ad magáról, nem tudni, hol tartózkodik, ami miatt a lakosság segítségét kérik, hogy minél hamarabb megtalálhassák.