A GTA Online játékosai vadonatúj kiegészítőkre és kizárólag a következő generációs konzolokra készült contentekre számíthatnak a 2021-ben érkező portban.
A japán vállalatnál a legutóbbi céges stratégiai megbeszélésén a next-gen konzol 3D-s audio-feldolgozó egységéről is szót ejtettek.
A barcelonai teszteken nagy vihart kavaró, azóta már betiltott kettős tengelyes kormányzási technológiát már vizsgálja a Codemasters fejlesztői stúdiója, így elképzelhető, hogy benne lesz a szimulátorban is.
Már mindenki tűkön ülve várja a következő generációs PlayStation megjelenését, a világhálón pedig olyan pletykák terjedtek el, miszerint már júniusban ránk zúdulhat mindaz a sok játék, amellyel a Sony készül a next-gen konzolra.
Bár a legutóbb megjelent játékmotor bemutatója parádésra sikerült, sokakban felmerült a kérdés, hogy lesz-e mégis akkora előrelépés a két konzolgeneráció között, mint azt korábban gondolták.
A harmadik májusi héten a remasterek kapják a főszerepet, amelyekkel egy időre egészen biztosan elszórakozhatunk majd a kellemes tavaszi időjárás ellenére is.
A next-gen konzolokra érkező Scorn fejlesztői beszéltek arról, mit gondolnak a Sony és a Microsoft játékgépének teljesítményéről.
Az Epic Games múlt héten mutatta be a Lumen in the Land of Nanite demóját, amely lenyűgöző vizuális élménnyel kecsegtetett a PS5 jövőbeni felhasználói számára.
A Sony vadonatúj konzoljának korszakalkotó technológiája még a számítógépes felhasználókat is zavarba ejtheti.
A Coffee Addict Studio alapítója, Charles Marcolim úgy gondolja, hogy a két next-gen konzol közti különbség a laikusok számára szinte észrevehetetlen lesz.
Az új PlayStation kontrollert pár hete mutatták be, amelyen komoly ráncfelvarrást végeztek, az egyik rajongó pedig alapul vette a DualSense kinézetét és megtervezte a konzol gépházát.