Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Az űripar lehet a magyarországi kockázati tőke favoritja 2022-ben

Rekordot döntött tavaly a kockázati tőke-befektetések globális volumene: összesen mintegy 612 milliárd dollárt helyeztek ki a befektetők, amely több mint duplája a 2020-as értéknek.

További Hírek

Jelentős mértékben emelkednek a bérek a MÁV-nál

Január 1-jétől tíz százalékkal nőttek az alapbérek a MÁV-Volán-csoport társaságainál, köszönhetően a korábbi hároméves bérmegállapodásnak.

Már több profitot termelnek a bankok, mint a koronavírus-járvány kitörése előtt

Jelentős nyereséggel zárták az Európai Unió bankjai 2021 harmadik fiskális negyedévét – közölte az Európai Bankhatóság (EBA).

Pénzromláson kívül gyermekinflációval is számolniuk kell a magyaroknak

Az áremelkedés gyakorlatilag mindenütt felütötte a fejét, közvetetten pedig a gyermekek zsebpénzét és pénztárcáját is érinti.

Bezuhant a bitcoin árfolyama, szeptember óta nem volt ennyire gyenge

Zuhanórepülésbe kezdett a legnépszerűbb kriptovaluta árfolyama, hétfő délutánra 40 ezer dollár alá csökkent az értéke.

Jelentős gazdasági élénkülésre számítanak az elemzők 2022-ben

Az analitikusok szerint idén a belső fogyasztás húzhatja maga után a magyar GDP-t.

Három hónapos csúcson nyitott a forint hétfő délelőtt

A múlt héten jelentősen erősödött a magyar valuta az euróval szemben, ám a hét második felében dőlhet el a végső sorsa, hiszen ekkor érkezik az MNB lényeges kamatdöntése.

Az infláció miatt sokan rosszul járhatnak a béremeléssel

A magyarok egy részénél elcsúszhat a reálbél-növekedés, ugyanis azon kívül, hogy berobbant az infláció, a minimálbér és a garantált bérminimum is nagyjából 20 százalékkal emelkedett, ami bértorlódáshoz vezethet.

Rendkívül erős héten van túl a forint

A dollárral szemben 0,6 százalékkal, az euróval 0,4 százalékkal, míg a svájci frank ellenében 0,6 százalékkal erősödött az elmúlt öt nap alatt a forint árfolyama.

Évtizedes rekordon vannak a globális élelmiszerárak

2021-ben átlagosan 28,1 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak világszerte, a drágulás mértékét követő index pedig 10 éves csúcsra nőtt.

Óvatosabb vásárlás jellemezte a magyarokat tavaly év végén

A legfrissebb statisztikai adatok alapján a kiskereskedelem forgalmának volumene 3,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értékeket, ám elmaradt az októberi 5,7 százalékos forgalomtól.