Az olasz jobboldali Liga vezetője komoly vitát robbantott ki, miután megkérdőjelezte a szankciók sikerességét.
Mint arról mi is beszámoltunk, hatalmas vihar csapott le Dél-Franciaországra és Észak-Olaszországra, melynek következtében kialakuló áradásokban legalább 9 ember eltűnt, és egy ember életét vesztette.
Súlyos viharok és esőzések rázták meg Franciaország déli, illetve Olaszország északi részét az éjszaka folyamán, melynek következtében legalább kilencen eltűntek és egy ember életét vesztette.
A hivatalos jelentések szerint az elmúlt 24 órában április 29. óta nem regisztráltak ennyi fertőzöttet a koronavírus idején. Ez pedig újabb aggodalomra adhat okot.
Utoljára áprilisban fordult elő, hogy az elmúlt 24 órában rögzített 2548 fertőzöttnél többet regisztráltak Olaszországban.
Az olasz kormány fontolgatja annak a lehetőségét, hogy jövő év január 31-ig meghosszabbítsa a rendkívüli állapotot a COVID-19 válság miatt.
Az olasz hatóságok közlése szerint a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került olasz családok körül megjelentek a maffia tagjai, hogy segítséget nyújtsanak.
Már Olaszországban is elkezdtek reagálni a koronavírus okozta új hullám hatásaira, felkészülvén a nagyobb kihívásokra, törekedvén arra, hogy ne kerüljenek hasonló helyzetbe, mint az év első felében.
Még egy év sem telt el a világjárvány kitörése óta, de már több mint 1 millió halottja van a vírusnak. A valós számok még nagyobbak lehetnek, miközben a politikai nyomás káros hatással lehet a vakcinák elterjedésére.
Egyre több nagyvárosban okoz gondot a koronavírus-járvány második hulláma, amit különböző intézkedésekkel próbálnak meg orvosolni a helyi döntéshozók.
Az olaszok már ingyenes és szupergyors COVID-19 teszteket kínálhat a repülőtereken a repülőgépekre felszálló utasok számára, és ezzel állítólag „COVID-mentes” járatokat biztosít.