Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Nagysebességű vasútvonalat építenek Franciaország és Németország között

A két ország között egy nagysebességű vasútvonalat terveznek építeni, s amint megvalósul, jóval gyorsabban lehet majd közlekedni az útvonalon.

Németországban folyamatosan csökkennek az árak, sikeres a harc az infláció ellen

Németországban még a korábbi várakozásokat is felülmúlta az árcsökkenés.

Lemondott Christine Lambrecht német védelmi miniszter, a médiát okolja érte

A német védelmi miniszter maga jelentette be lemondását, miután hétfőn Olaf Scholz német kancellártól felmentését kérte.

Februártól nem kell maszkot viselni a német távolsági közlekedési járatokon

Több tényezővel magyarázza az enyhítést a német egészségügyi miniszter.

Mindössze a németországi bevándorlók töredéke tervezi a munkába állást

Az adatok szerint a beérkező félmilliós embertömegből csak 40 ezren kaptak munkavállalási célú tartózkodási engedélyt.

Razziáztak a debreceni gyárat tervező kínai CATL egyik üzemében

A debreceni akkumulátorgyárat tervező kínai CATL németországi üzemében hajtottak végre egy komoly razziát, miután a hatóságok úgy értesültek, hogy az üzemben hamisított okmányokkal dolgoznak a munkavállalók.

Németország Leopard harckocsikat szállíthat Ukrajnának

A német gazdasági miniszter kijelentette, Németország nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy Leopard harckocsikat küldjenek az ukrán fegyveres erőknek.

Terrortámadás tervezésével vádolt iráni állampolgárt vettek őrizetbe Németországban

A német hatóságok vasárnap jelentették be, hogy őrizetbe vettek egy iráni állampolgárt, aki a vád szerint egy terrortámadást tervezett az országban.

Egyre kisebb mennyiség növekvő ár mellett – így tévesztik meg a gyártók a vásárlókat

Manapság egyáltalán nem szokatlan jelenség már, hogy a különböző gyártók a mennyiséggel és az árral is trükköznek, azt azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem csak minket boldogítanak ezzel.

Az USA már gyalogsági harcjárműveket is küldhet Ukrajnának Németországgal

Újabb és újabb fegyvereket kaphat Ukrajna az oroszok elleni harcra, újabban gyalogsági járművek is felkerültek a listára.