Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Nőtt a női munkaerő száma Magyarországon

Míg a férfiak körében nemigazán változott a foglalkoztatottak száma, addig a nőknél láthatóan nőtt az érték.

További Hírek

Kiderült, mely szakmák esetében duplázná meg a fizetéseket az ellenzék

Az LMP társelnöke, Kanász-Nagy Máté elmondta, hiába érkezik februárban a szociális dolgozók 20 százalékos béremelése, ennek kétszerese lenne az igazságos.

Négynapos munkahetet kérhetnek a dolgozók Belgiumban

A kormány kedden fogadta el azt a gazdasági reformcsomagot, amely tartalmazza azt a lehetőséget, hogy a munkavállalók háromnapos hétvégét kaphassanak.

Havi 800 ezer forint alatt lehetetlen találni kamionsofőrt Magyarországon

Súlyos válsághelyzet alakult ki a hazai logisztikában, a munkaerőhiány az egekbe szökött, ezért a bérigények is elszabadultak.

Jelentősen megugrott a foglalkoztatottak száma Magyarországon

Tavaly decemberben a 15-74 év közötti foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4,687 millióra nőtt.

Újabb fontos ágazatot ért el az óriási munkaerőhiány

Egyre több helyen okoz gondot a munkaerő hiánya a gyümölcsösökben és a szőlészetekben, melyből adódóan nem találnak már a metszéshez sem napszámosokat.

Virágzik a végrehajtói szakma Magyarországon

Összesen 180 önálló bírósági végrehajtó dolgozik hazánkban, munkájuk pedig igencsak jövedelmezőnek számít.

Átlagosan kilenc hónapba telik munkát találni Magyarországon

2021 decemberében 179 ezer fő volt a munkanélküliek száma, míg a 15-74 éves korosztályban az arányuk 3,7 százalékra csökkent.

Erőteljes javulást mutat a globális munkaerőpiac

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban 68 százalékos foglalkoztatottságot mértek, ami 0,6 százalékos növekedésnek bizonyult az előző negyedévhez viszonyítva.

Ezekben az üzletekben keresnek a legjobban az alkalmazottak

A munkaerőhiány miatt a kiskereskedelemben jelentősen megemelkedett a dolgozók bére.

Erős évre számítanak a magyar cégek, vendégmunkások tömegeit várják

Főként a munkaerőhiány megoldását célozhatják meg 2022-ben a Magyarországon működő vállalatok.