Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

MSZP: tizenöt Bokros-csomaggal érnek fel a 2023-as költségvetés megszorításai

Vajda Zoltán szerint „bődületes” megszorítások jönnek.

MSZP: az Országgyűlés fideszes többsége lényegében megtiltotta a tanárok számára, hogy sztrájkoljanak

Kiegészítő szabályokat tett közzé a magyar kormány a Közlönyben, amelyek a tanárok sztrájktevékenységére vonatkoznak, azonban az MSZP szerint ezzel megfosztják a tanárokat az érdekeik érvényesítéséről. 

A Závecz is azt mérte, amit a Medián: erősödött a Fidesz a választások után

A szokásos kép rajzolódott ki a választások után: a megszokott győzteshez húzás jelensége most is érvényesül. 

„Az MSZP lehet a 2020-as évek Skodája”

Molnár Zsolt, a Magyar Szocialista Párt befolyásos budapesti elnöke kifejtette véleményét a párt megújulási terveiről.

Az MSZP korábbi frakcióvezetője elmondta, hogy mi a véleménye a párt mostani szerepéről

Lendvai Ildikó úgy véli, hogy amit az MSZP meg tudott tenni ezért a választásért, azt meg is tette. 

Lendvai Ildikó: nem szabad és nem is kell hibáztatni a vidékieket a Fidesz győzelméért

Az MSZP korábbi frakcióvezetője elmondta, hogy nem volt boldog a Fidesz győzelmekor, kellemetlenül lepte meg a kétharmad. 

Ujhelyi az MSZP teljes újjászületését célozta meg, online platformon keresi a támogatókat

Az ellenzéki politikus egy internetes platformon várja azokat, akik támogatnák a párt "teljes újjászületését".

Márki-Zay leváltana egy MSZP-s politikust, a Fidesz-KDNP is reagált erre

A korábbi miniszterelnök-jelölt első kísérlete nem járt sikerrel, majd a Fidesz is reagált erre.

Ha az MSZP vállalja a radikális átalakulást, Ujhelyi István is hajlandó vezető szerepet vállalni a pártban

Ujhelyi István kizárólag akkor fontolná meg a vezetői szerep betöltését a pártban, ha az MSZP elkötelezi magát a radikális változás mellett.