Sok ezermilliárd forint az a többlet, amelyet energiaimportra kell költeni, és amelyet így nem tud az ország fejlesztésekre, beruházásokra fordítani.
A külügyi államtitkár hangsúlyozta, ne higgyünk a baloldalnak, melynek kapcsán Márki-Zay Péter is szóba került.
A Fidesz politikusa is teljes vállszélességgel a Ferencváros mögött áll, mely váratlan módon esett ki a Bajnokok Ligájából.
Menczer Tamás közölte: a magyar külpolitika fókuszában hosszú hónapok óta a béke áll.
A fideszes országgyűlési képviselő a közösségi oldalára feltett videójában rámutatott: a kánikula és a megnövekedett vízfogyasztás miatt a szolgáltató másodfokú vízkorlátozást rendelt el több településen.
De „Magyarország energiaellátása biztosított, az orosz gáz folyamatosan érkezik hazánkba”.
A kánikula miatt Solymáron, Pilisszentivánon és Nagykovácsiban is vízkorlátozást rendeltek el, aminek fontosságára Menczer Tamás is felhívta a figyelmet.
Menczer Tamás megerősítette, a tározók töltöttsége - kapacitásukhoz mérten - 44-45 százalékon áll.
A Fidesz-KDNP megválasztott országgyűlési képviselője és a kormány külügyi államtitkára szerint van, akinek nem tetszik a kormány döntése Brüsszelből.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerint a kormány az háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika ellenére is mindent megtesz a magyar energiabiztonságért.
Kiváló határvédőink vannak, akik azonban folyamatos nyomás alatt állnak az egyre agresszívebb és veszélyesebb illegális bevándorlók miatt.