A Manchester City ellen sem tudott gólt szerezni a Chelsea, ami 3 pontjába került, de már egyik félre sem volt igazán hatással az eredmény.
A City menedzserének a Swindon elleni FA-kupa mérkőzést kell kihagynia.
Ferran Torres volt a Barcelona első igazolása a téli átigazolási időszakban, azonban a Manchester Cityvel kötött ügyletek sora itt nem állhat meg.
A két klub átigazolási kapcsolata meglehetősen szoros lett az elmúlt években, elég csak a néhány nappal ezelőtti Ferran Torres transzferre gondolni. Most Frenkie de Jong és Aymeric Laporte cseréjéről röppentek fel hírek.
A Manchester City már eldöntötte, hogy mindent megtesz Haaland leigazolásáért jövő nyáron, ezért harca szállnak a Barcelonával, hogy a norvég csatár őket válassza.
Az edző nem érti, hogy miért nem teszik kötelezővé a maszkhasználatot a futballmeccseken.
Xavi Hernández egy olyan játékost szeretne a csapatában látni, aki sok hasonlóságot mutat Andrés Iniestával.
Az MTI összeállításából kiderül, hogy a sportok szerelmesei sem fognak unatkozni karácsony idején, bőven lesz mit nézniük.
A Manchester City és a francia válogatott 27 éves hátvédjét újabb vádakkal illették, a mostani esettel együtt pedig már hétrendbeli nemi erőszak és egyrendbeli szexuális zaklatás miatt folyik ellene eljárás a bíróság közlése szerint.
Több név is felmerült, de Guardiola kiválasztotta azt, akit mindenképpen szeretne megszerezni.
Számos pletyka merült fel a nyári átigazolási időszak folyamán, hogy Bernardo Silva távozhat a manchesteri kékektől.