Tízből kilenc családnak van tv előfizetése, internet pedig a háztartások háromnegyedében.
Márki-Zay Péter szerint a Mindenki Magyarországa Mozgalom soha nem „viselkedett” pártként, így elfogadhatnak külföldről érkező pénzeket.
Tavaly decemberben lépett hivatalba Olaf Scholz, azonban egy gyors bemutatkozást leszámítva egyszer sem került sor eszmecserére a két kormányfő között.
A megtalálók első ránézésre nem is tudták megállapítani, vajon mit tartalmazhat a dobozka, csak némi vizsgálódás után döbbentek rá.
Kisebb felháborodást keltett Nógrád megyében, hogy a gázszolgáltató két napra leállítja a gázt 15 településen karbantartásra hivatkozva. Bár sokan fűtenének, a jogszabályoknak elvileg megfelel a leállás.
A lengyel miniszterelnöknek nem tetszett, amikor az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy „megvannak az eszközeik”.
Sok ezer ukrajnai menekült lépte át a magyar határt szombaton, menekülve a háború borzalmai elől.
A nyári aszály és az energiaárak emelkedése jelentős terhet rak a tejgazdaságokra, amelyek közül többen már fel is hagytak a termeléssel, figyelmeztetett a szakértő.
Az is gondot okoz a vásárlási terveik megvalósulásában, hogy meglehetősen korlátozott számban kapnak közigazgatási engedélyt.
Kovács Dávid szerint rosszat egyedül azzal tehetünk, ha nem teszünk semmit, amikor szükség lenne rá.
Elfogása után a Kunhegyesi Rendőrőrsön állították elő a 32 éves férfit, aki nem tudta megmagyarázni, mi motiválta a tette elkövetésére.