Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Már nem Fürjes Balázs intézi a Diákváros és a Fudan Egyetem ügyeit

Egy friss jogszabály-módosítás következtében már nem Fürjes Balázsé a Budapest Diákváros projekt és a Fudan Egyetem építésének koordinálása, hanem Palkovics László miniszteré.

Polgármester: hamis biztonságérzetet adhat az első oltás után adott védettségi igazolvány

László Imre, Újbuda polgármestere szerint az első oltás utáni kiállított védettségi igazolványok hamis biztonságérzetet adhatnak az embereknek, mivel akkor még nem teljesen védettek a koronavírus ellen.

Itt vannak a friss magyar járványadatok: 217 új elhunyt, már 9 ezer alá csökkent a kórházban ápoltak száma

Az operatív törzs ismertette az elmúlt 24 óra járványügyi adatait, köztük a halálozási és fertőzésszámokkal a harmadik hullám idején.

Szijjártó újabb hazai beruházást jelentett be

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere bejelentette, hogy a kormány mintegy 300 millió forintos támogatást nyújt az Axis Bentonit Kft-nek, hogy Pétervásárán új gyártócsarnokot építsen.

Szijjártó bejelentette, előrehozott kínai szállítmányokkal pótoljuk a késlekedő nyugati vakcinákat

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy sikerült megállapodni a kínai partnerekkel, melynek értelmében a májusban esedékes oltóanyag-szállítmányból 600 ezret előrehozottan kapunk májusban.

Beoltották a regisztráltak kétharmadát Magyarországon

Már 4 millió 219 ezer magyar regisztált oltásra, amelyek kétharmada már legalább az első dózis vakcinát megkapta már - tudatta a koronavirus.gov.hu.

M5-ös autópálya: Feloldották a baleset miatti útlezárást

A balesetet követően ismét szabaddá tették a közlekedést az M5-ös autópályán, feloldották az útlezárást.

Nagyon szép szavakkal emlékezett az elhunyt Törőcsik Marira Zsótér Sándor rendező

Zsótér Sándor rendező nagyon szép szavakkal emlékezett az elhunyt Törőcsik Mari színésznőre.

Novák Katalin: egyszerűbb feltételek mellett igényelhetőek az otthonfelújítási támogatások

A családokért felelős tárca nélküli miniszter bejelentette, egyszerűbb feltételek mellett még többen ignyelhetik a január 1-jén bevezetett otthonteremtési támogatásokat.

Saját otthonában termesztette és fogyasztotta a kábítószereket egy mezőberényi férfi

Kábítószer birtoklásának bűntette miatt emeltek vádat egy férfival szemben, aki kannabiszt termesztett és fogyasztott, valamint más drogfajtákat is találtak nála.