Egy férfi életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen életét vesztette, így tragikusan végződött a baleset.
Az Opel egyik utasa életét vesztette a balesetben, másik utasát kórházba szállították.
Gyakorlatilag a saját telefonjuk buktatta le őket, miközben súlyos balesetet okozhattak volna az éjszakában.
Majdnem baleset lett belőle, szerencsére azonban a sofőr remekül reagált.
A kórházba szállítás után az a 13 éves gyermek is életét vesztette, akit nagymamájával együtt gázolt el egy teherautó az M0-son.
Mindkét esetben a katasztrófavédelem szakembereinek kellett közbeavatkozniuk.
Mentőhelikopterek is érkeztek a helyszínre, annyira súlyos volt a helyzet, egyelőre nem tudni, hogy a sérültek milyen sérüléseket szenvedtek.
A kamion sofőrje súlyosan megsérült, a többi érintett kisebb sérüléseket szenvedett, kész csoda, hogy ennyivel megúszták az esetet.
A teherautó sofőrjének állt feljebb, olyan hevesen üvöltött a másik résztvevő autóssal, hogy a rendőrségnek is ki kellett mennie az esethez.
Való igaz, egy 2 méteres villogó nyilat, alatta egy hatalmas, sárga „utánfutóval” nehéz is észrevenni. Szeptemberben két sofőrnek sem sikerült.
Erre lehet mondani: szerencse a szerencsétlenségben.