Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,96 Ft
Euró
388,30 Ft
Font
451,09 Ft
Bitcoin
61,574 $

További Hírek

A hírek szerint a köztársasági elnök és delegációja reggel hét óra körül érkezett meg Tel-Avivba.

A kormányfő több kínai gazdasági szereplővel, valamint a kínai elnökkel és a miniszterelnökkel is találkozott múlt heti látogatása során.

Nemcsak kívülről, ezúttal belülről is megtekinthető lesz. A túrán harminc ember vehet részt, ám az óriási érdeklődés miatt hétfőre minden hely betelt.

Újabb alapvető jogoktól fosztották meg az afgán nőket a tálibok.

Az ebet a kerítésen keresztül szurkálta meg a férfi, mert ugatott.

Ferenc pápa a jövő héten Portugáliába látogat, ám az eseményt friss, az egyház tagjai által elkövetett szexuális visszaélésekről szóló jelentések árnyékolják be.

Ez lesz az első ilyen jellegű és nyilvánosan bejelentett látogatás azóta, hogy Phenjan a koronavírus-járvány miatt lezárta határait.

Erre június elején fog sor kerülni, ám azt egyelőre nem lehet tudni, a brit uralkodó hány napig vendégeskedik majd az országban.

A katolikus egyházfő már most köszönetet mondott a magyaroknak látogatása megszervezéséért.