Hivatalos látogatást tett a köztársasági elnök Ferenc pápánál
Sulyok Tamás személyesen látogatott el Vatikánvárosba, ahol találkozott a katolikus egyházfővel.
Az MTI közlése szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök a helyszínen magyar újságíróknak nyilatkozva megosztotta, a katolikus egyházfővel a közösségekről, „közösségeink jövőjéről beszélgettünk”.
![](https://liner.hu/wp-content/uploads/2024/04/439312075_122130000314239180_4278014223189676441_n-1200x800.jpg)
Sulyok hozzátette, a találkozón érintettek egy személyes témát is, mely a pápa budapesti látogatásakor mondott beszédének egyik üzenetét érintette: Ferenc pápa Szent István egyik intelmét említette, mely úgy szól: légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen.
A köztársasági elnök az idézet kapcsán hangsúlyozta, ez Szent István fontos üzenete, s nem véletlen, hogy éppen Ferenc pápa hívta fel rá a figyelmet. Sulyok Tamás csütörtökön részt vett azon a magánkihallgatáson is, melyen a pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta, majd jelen volt a zarándoklatot lezáró misén a Szent Péter-bazilikában.