Egyelőre nem sokat tudni a fővárosi lakástűzről.
Kedd reggel történt a tragédia, amikor kigyulladt egy lakóház Hódmezővásárhelyen, mely áldozatot is követelt.
Tragédiával végződött egy tűzeset Dombrádon, már nem lehetett megmenteni a sérült személyt, aki életét vesztette.
Ezen a hétvégén az átlagosnál többen vesztették életüket ház- és lakástűzben, Szentgyörgyváron is meghalt egy nő.
A négy gyermeken már nem lehetett segíteni, és noha a szülők túlélték a tűzesetet, súlyosan megégtek.
Rövid időn belül újabb áldozatokról számoltak be lakástűz miatt, ezúttal Szigetszentmiklós csaptak fel a lángok.
Újabb halálos lakástűzről számoltak be, legutóbb Szigetváron.
A csendőrség elmondása alapján a 2 és 14 év közötti gyerekek (öt lány és két fiú), valamint szüleik a második emeleten aludtak, amikor megtörtént a baj.
A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint két ember életét már nem lehetett megmenteni, akik elhunytak a hétfői lakástűz következtében Győrben.
A helyi jelentések szerint a lakóházban keletkezett tűzben négy ember életét vesztette, négy másik pedig kritikus állapotban van.
Újabb halálos lakástűzről számoltak be, ezúttal Biatorbágyon történt a tragikus eset.