Az államfő legutóbb elküldött levelében sok sikert és jó egészséget kívánt a királynak.
Jól látható feszültség kezd kialakulni Moszkvában és a szakadárok körében amiatt, hogy az ukránok ennyire hatékonyan verik vissza az orosz támadásokat.
A lengyel miniszterelnök május 11-én "rákos daganathoz" hasonlította az orosz propaganda terjedését.
A külügyminisztérium szerint mindez Oroszország dezinformációs kampányának a része, mert valójában az oroszok azok, akik megszegik az erre vonatkozó egyezményeket.
A Kreml megerősítette, hogy a tervekkel ellentétben nem tartják meg a légi-felvonulásokat, de a szárazföldi egységek már odakint vannak.
Az USA elnöke kedden mondta ki először, hogy Oroszország népirtást követ el.
Joe Biden ismételten kemény szavakkal illette az orosz vezetőt, azonban a Kreml szerint ezek a megjegyzések „teljesen elfogadhatatlanok, hiszen nem a valóságon alapulnak”.
A helyszínt illetően azonban nincs egyetértés, az orosz fél Fehéroroszországban tárgyalna újra, Kijev ellenáll.
A Kreml bejelentette, nem áll le a gázszállítás, ha április 1-ig a vevő nem igazolta vissza, hogy kész rubelben fizetni.
Egyre érdekesebb fordulatokat vesz a Kreml kommunikációja, hiszen a háború kezdete után nem sokkal Putyin magas készültségbe helyezte nukleáris erőit, a Kreml viszont most azt állítja, amúgy senki sem akarja bevetni őket.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, "nem lesz ingyen gáz" – s bár senki sem gondolta, hogy ingyen lesz, az országok nem kívánják finanszírozni Putyin háborúját a rubelben történő fizetéssel.