Az ukrán belügyminisztérium honlapján a csecsen vezetőt „az előzetes vizsgálat elől bujkáló személyként” határozzák meg.
A madridi rendőrség csütörtökön letartóztatott egy volt venezuelai kémet, akit az Egyesült Államok kábítószer-kereskedelem vádjával körözött, és egy rejtekhelyen lévő lakásában fogott el, csaknem két évvel azután, hogy szembeszegült egy spanyol kiadatási végzéssel és eltűnt.
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették a 41 éves lajosmizsei férfit.
Grubacs ismét megpróbált elmenekülni, a montenegrói rendőrök azonban kifogtak rajta, Podgoricában elfogták.
A XIII. kerületi rendőrök elfogtak egy ötszörös körözöttet, aki éppen egy bűncselekményt követett el.
A férfi azt gondolhatta, mindig ki tudja játszani a hatóságokat, ám a magyar rendőrség eszén nem tudott túljárni, és sokáig nem érezhette magát szabadon.
A hivatalos közleményben foglaltak szerint az autót a németek hatóságok körözték, amit a magyar rendőrség foglalt le.
Nem lehet túl gyakori, amikor egyszerre három körözött személyt is ugyanazon autóban találnak meg a rendőrük egy igazoltatás során.
A 42 éves férfit a fúró hangja bírta jobb belátásra, ami után a budapesti rendőrök elfogták és őrizetbe vették.
A közel 30 esztendős férfi megalapozottan gyanúsítható több emberen elkövetett emberölés bűntettével, ami miatt elfogatóparancsot adtak ki ellene.
A férfit háromszorosan körözték, felesége pedig azt állította az ellenőrzést végző rendőröknek, hogy férje már 4 éve Németországban tartózkodik.