Kifejezetten szomorú hírek érkeztek a Semmelweis Egyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikájáról, ugyanis jelenleg legalább 20 várandós nő kap oxigént, négyen vannak lélegeztetőgépen, továbbá két életmentő császármetszést is végrehajtottak, hogy megmentsék a babát és az édesanyát is.
Az egyik ír kórház összesített adataiból megállapították, hogy a COVID-19 fertőzésen átesett páciensek többsége még hónapokkal a betegségből való felépülés után is kellemetlen szimptómákra panaszkodott.
Amikor még februárban mindannyiunk számára távoli jelenségnek tűnt, a Hupej tartománybeli Vuhanban már az egészségügyi ellátórendszert sodorta az összeomlás szélére a koronavírus.
Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke úgy fogalmazott, hogy az orvosoknak is nagyon nehéz szétválasztani az enyhe felsőlégúti fertőzéses eseteket, mivel a gyerekek és fiatal felnőttek túlnyomó többségénél tünetmentes vagy enyhe lefolyású a betegség.
Müller Cecília országos tisztifőorvos úgy fogalmazott, a kormány legújabb döntései keretében nincsen sok új szabály, viszont azok betartására ügyelni kell, mivel be nem tartásuk esetében szankcióval sújtják a szabályszegőt
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke szerdán jelentette be a kormány legújabb intézkedéseit a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében, melynek a részletszabályait a mai nap során hozták nyilvánosságra
Az utóbbi időben igen kevés fertőzésről számolhattunk be Kína kapcsán, de most valami történt, ami miatt relatíve magasabbak a számok. Ez azonban még mindig nagyon elmarad a többi országhoz képest.
Az UEFA szigorú szabályokat írt elő a szervezők és a szurkolók számára, akik így csak ezeket betartva szurkolhatnak kedvenc csapataiknak.
A Moderna gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója bejelentette, hogy ősz derekára zárulhatnak le a harmadik tesztfázissal kapcsolatos ellenőrzések, ezért két hónapon belül megtudhatjuk, eléggé effektív-e a védőoltás ahhoz, hogy beadhassák a lakosságnak.
Egészen beszédes képek láttak napvilágot Indiából azután, hogy a kormány enyhített a lezárási korlátozásokon. Mindez finoman szólva sincs jó hatással a levegőre.
A Lauder Javne zsidó iskola főigazgatója, Horányi Gábor pénteken arról tájékoztatta a közösség tagjait, hogy a megnövekedett számú pozitív koronavírus-esetek következtében az 5-12. évfolyam hétfőtől átáll a digitális oktatásra.