A George Mason Egyetemi Egészségügyi és Humán Főiskola legújabb kutatása az első egyéni szintű tanulmány, amely a koronavírus-járvány idején bekövetkezett mozgások és tünetek nyomon követésére szolgál.
Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház Infektológiai osztályának főorvosa úgy fogalmazott vasárnap a közmédia megkeresésére, hogy a rendszeres maszkhasználattal a betegek bizony meg tudják akadályozni, így nem igaz, hogy a maszk nem véd a fertőzés ellen.
Az amerikai Novavax gyógyszeripari és biotechnológiai cég csütörtökön bejelentette, hogy hivatalosan is elindították a harmadik, végső ellenőrzési szakaszt, így hamarosan kiderülhet, hatékony-e a védőoltásuk, vagy sem.
Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkészi vezetője megerősítette egy vasárnapi igehirdetésen erősítette meg, hogy Kuncze Gábor volt belügyminiszter koronavírusos és intenzívosztályon ápolják
Európa legtöbb szegmenséhez hasonlóan Szlovákiában is rekordokat dönt az új koronavírus-fertőzöttek száma, ami pénteken kulminálódott egy szomorú adatban: az aktív fertőzöttek száma meghaladta a gyógyultak számát
Megerősítette a digitalizációért felelős helyettes államtitkár, hogy immáron 75 ezren töltötték le a VírusRadar nevű magyar alkalmazást, amely a digitális kontaktkutatás tekintetében akár kulcsfontosságú jelentéssel bírhat
Scott Morrison, Ausztrália miniszterelnöke úgy véli, muszáj megtudnia a világnak egészen pontosan, hogy hol és milyen körülmények között tört ki a koronavírus-járvány – mely mondat ronthatja az egyébként is romló félben lévő Ausztrália-Kína kapcsolatokat.
Miközben szinte az egész világ arra vár, hogy egy biztonságos, egyben hatékony koronavírus-vakcinát fejlesszenek ki a gyógyszeripari vállalatok, sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a tesztek ugyanúgy rendkívül fontos eszközei a pandémia elleni harcnak.
Egy közleményben jelentette be Massachussetts állam főügyésze, Maura Healy, hogy büntetőeljárást indítottak egy korábbi katonákat gondozó intézet vezetői ellen, amiért hanyagságuknak köszönhetően 76-an életüket vesztették egy koronavírus-járványkitörésben.
Tovább emelkedik a koronavírus-fertőzöttek és az annak következtében elhunytak száma Magyarországon.
Magyar kutatók kiderítették, hogy sokkal ellenállóbb a COVID-19 fertőzésért felelős kórokozó, mint azt korábban feltételezték.