Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,964 $

Egy újabb koronavírusvakcina-jelölttel kezdhetik meg az utolsó emberi kísérleti fázist

Az amerikai Novavax gyógyszeripari és biotechnológiai cég csütörtökön bejelentette, hogy hivatalosan is elindították a harmadik, végső ellenőrzési szakaszt, így hamarosan kiderülhet, hatékony-e a védőoltásuk, vagy sem.

Külföld

Kulcsár Péter

Szerkesztő

Az amerikai Novavax gyógyszeripari és biotechnológiai cég csütörtökön bejelentette, hogy hivatalosan is elindították a harmadik, végső ellenőrzési szakaszt, így hamarosan kiderülhet, hatékony-e a védőoltásuk, vagy sem.

A teszteléseket 10 ezer 18 és 84 év közötti, egészséges és krónikus betegségekben szenvedő önkénteseken fogják végrehajtani Nagy-Britanniában az elkövetkező négy-hat hét alatt. Soron kívül Illegális gyógyszerszállítmányt kapcsoltak le Békésben

Gregory Glenn, a vállalat fejlesztésért és kutatásért felelős elnöke az ígéretes vakcinával kapcsolatban elmondta,

„Miközben a Sars-CoV-2 terjedése az Egyesült Királyságban tovább folytatódik, mi optimistán állunk hozzá a harmadik fázisú kísérletekhez, egyúttal reméljük, minél hamarabb hasznos adatokkal szolgálhatunk az NVX-CoV2373 készítmény hatékonyságáról.”

A világon a Novavax oltóanyaga lesz a tizenegyedik koronavírus elleni szer, amelyen megkezdhetik a harmadik fázisú teszteket. A cég mintegy 1,6 milliárd dollárt kapott az amerikai kormánytól az Operation Warp Speed program keretein belül a vakcinájukra, amelyet kétszeres adagban, izomba injektálva adhatnak be majd a pácienseknek.

A marylandi központú cég rovarsejteket segítségével növeszti a koronavírus tüskefehérjéinek mesterséges egységeit, így feltételezhetően robusztus immunreakciót válthatnak ki az emberi szervezetből. Ezen kívül egy adjuvánst is felhasználtak – egy olyan speciális anyagot, amivel serkenthetik a semlegesítő antitestek kiválasztódását.

A vállalat szerint a védőoltás folyékony formában 2-8 Celsius-fok között biztonságosan tárolható. Tavasszal a Novavax már sikeresen létrehozott egy azonos technológiával készített influenzaoltást, ezért könnyen elképzelhető, hogy a koronavírus-vakcinával is sikerrel járhatnak majd.

Komoly biztonsági hiba van több számítógépben, ami a hackereknek kedvez  

Még aggasztóbb, hogy a szóban forgó hiba javítását bizonyos hardverek sosem fogják megkapni, mivel többségük hivatalos támogatási ciklusa már véget ért.