Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondása szerint egyelőre nem tűnik úgy, hogy a közeljövőben bármelyik vakcinából is szükség lenne harmadik dózis beadására.
Magyarország miniszterelnöke nehéz hetekre számít, de már belátható távolságban van a vakcina, ami a jobb hírek közé tartozik. Az Infostart is arról ír, hogy Orbán szerint ugyan nehéz hetek várnak ránk, elérhető távolságban van a koronavírus elleni vakcina, és az első szállítmány már december utolsó napjaiban be fog futni. Mint azt korábban már megtudhattuk, egy […]
Dr. Szlávik János a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában beszélt a 2020-as karácsonyi időszakról és a veszélyekről.
Azzal vádolták meg Jair Bolsonarót, Brazília elnökét, hogy az általa kidolgozott koronavírus-vakcinára vonatkozó oltási terv számos olyan halálesethez fog vezetni, amit egyszerűen el lehetett volna kerülni egy megfelelő oltás tervvel.
Az operatív törzs hétfői sajtóeseményén a célzott tesztelések is szóba kerültek, ami már a harmadik ilyen hét volt.
A korábban gondoltnál jóval alacsonyabb volt a részvétel az Ausztriában meghirdetett ingyenes, tömeges koronavírus-teszteken.
Az elmúlt 24 óra során is tovább emelkedett a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma, miközben az újonnan regisztrált fertőzöttek száma is gyarapodott.
A Forbes azt vizsgálta, hogy melyik az az ország, mely az egy főre eső adományok számát tekintve a legmagasabb értéket érte el, az elmúlt év adatai alapján pedig a címet idén Írország nyerte el.
A Loughborough Egyetem kutatói által készített tanulmány szerint akkora erővel képes tüsszenteni egy átlagember, hogy a belőle kiáradó fertőzött cseppecskék akár 2 méter messzire is elmehetnek
Ideiglenesen szünetelnek Peruban a kínai Sinopharm COVID-19 védőoltással kapcsolatos klinikai ellenőrzések, miután az egyik önkéntesnél idegrendszeri problémák léptek fel.
Egy új jelentés szerint a brazil lakosság egyre inkább hajlik az elnök, Jair Bolsonaro véleménye felé, a brazil elnök ugyanis igen komoly oltásszkeptikus hírében áll.