Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,246 $

Merkely Béla fontos információkat közölt a vakcinák kapcsán

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondása szerint egyelőre nem tűnik úgy, hogy a közeljövőben bármelyik vakcinából is szükség lenne harmadik dózis beadására.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a budapesti székhelyű Egészségipari-Biotechnológiai Science Park létrehozásáról szóló szándéknyilatkozat aláírásán a Semmelweis Egyetemen 2019. március 25-én. MTI/Máthé Zoltán
Belföld

Nagy Noel

Szerkesztő

Merkely a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában hangsúlyozta ki, hogy a Sinopharm-vakcinákat követő ellenanyagszintünk mértéke akár több százszorosa is lehet annak, mint amit a koronavírus-fertőzés esetében szerezhetünk, éppen ezért egyelőre a kínai vakcinából sincs szükség harmadik dózisra.

Mint mondta, a Semmelweis Egyetem még nem találkoztak olyannal, akinek ne lett volna a tüskefehérjével ellenes antiteste a kínai vakcina két dózisának beadását követően, magyarán minden esetben kimutatható ellenanyagot érzékeltek. Soron kívül Egyre több balatoni település vezeti be a fizetős parkolást

Merkely jelezte, hogy jelenleg ugyan Magyarországon hat különféle oltóanyagot alkalmaznak, ezek nem összehasonlíthatók, mivel teljesen más technológiával működnek. Pfizer-BioNTech és Moderna a teljesen új, mRNS alapú technológiával, a Szputnyik V-AstraZeneca-Janssen hármas vektorvakcina technológiával, míg a Sinopharm a hagyományos, elölt vírus technológiával.

A kínai kapcsán elmondta, hogy nemcsak a koronavírus tüskefehérjéje, hanem „rengeteg másféle fehérje” is megtalálható, melynek következtében a kínai vakcina nem kifejezett egy, hanem többféle fehérje ellen fejt ki immunválaszt, így a variánsok ellen ez képes biztosítani a legszélesebb immunválaszt.

Merkely kihangsúlyozta, hogy egyes vakcinákkal kapcsolatban – főként a Sinopharm és AstraZeneca – elbizonytalanítják az embereket a közösségi és hagyományos médiában, amelyet sajnálatosnak tart, mert így az emberek hajlamosak megfeledkezni a vakcinák előnyeiről.

A szakember kihangsúlyozta, hogy jelenleg a közeljövőben nem lesz szükség sem a Sinopharmból, sem a Pfizerből harmadik dózis felvételére, valamint hozzátette: nincs egyenes arányosság a védettség és az ellenanyagszint között, ezért az alacsonyabb ellenanyagszint esetében is kialakul a védettség.

Meghalt a férfi, aki felgyújtotta magát Trump tárgyalása alatt

Nem tudták megmenteni azt a férfit, aki felgyújtotta magát a nyílt utcán a bíróság előtt, miközben odabent Donald Trump ügyét tárgyalták.