Holland kutatók olyan méheket tenyésztettek, amelyek képesek pillanatok alatt detektálni a koronavírus fertőző részecskéit.
Az országos tisztifőorvos több jó hírrel is szolgált az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján, így többek között az is kiderült, hogy engedményt kaptak a szociális otthonokban élők a látogatásokat illetően.
Az egyetlen kontinens, amely még megúszta a láthatatlan ellenség pusztítását, az Antarktisz volt, ám a mai nappal ennek is vége lett, ugyanis a végtelen jég földjére is betette a lábát a SARS-CoV-2 vírus.
Az oltások megjelenésével egyre több csaló jelenik meg, akik a vakcinákra hivatkozva próbálnak meg pénzhez jutni a gyanútlan emberektől.
Az 51. heti szennyvízminta-adatok alapján Békéscsabán, Nyíregyházán, Szekszárdon és a Budapest környéki településeken várható a fertőzöttek számának emelkedése, mivel megnövekedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
Megerősítették kedden vatikáni belső források, hogy két bíborosnak is pozitív lett a koronavírus-tesztje, akik Ferenc Pápával közeli, napi szintű kapcsolatban állnak
Gyakorlatilag egészen biztos, hogy lesznek ilyen szabályok, és nemcsak Magyarországon, ami azt jelenti, hogy azok, akik nem oltatják be magukat, egyes helyekre nem látogathatnak el.
A kormányinfón az elhangzott kérdések között szerepelt az is, hogy a pedagógusoknak a tanév második felében is lesz-e lehetősége ingyenes és rendszeres koronavírus-tesztelésre, mint láthattuk ezt az elmúlt hetekben a célzott tesztelésekkel.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által készített, széleskörű tanulmány szerint a koronavírus-járvány aránytalanul súlyos hatással volt a menekültekre nézve
Lehetséges, hogy a magyar polgárok válasszanak a vakcinák között, amikor azok elérhetővé várnak, de ennek lehet egy nagyobb hátránya is.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányinfón ismét nagyon egyértelművé tette, senkit nem fognak kötelezni arra, hogy beoltassa magát.