Mérsékelt ütemben erősödött a koronavírus-járvány intenzitása Magyarországon.
Több mint egy éve tart a koronavírus-járvány, a videojáték-piac azonban szárnyal, az eladások pedig az egekbe szöktek: ebben pedig a PS5 és a Switch játszott kulcsszerepet.
Egy hindu vallási vezető koronavírusban hunyt el, míg 80 másik szent ember pozitív eredményt produkált, miután részt vett a hatalmas indiai vallási fesztiválon, ahol zarándokok milliói hagyták figyelmen kívül a koronavírus miatt hozott védelmi intézkedéseket, a fertőzések országos fellendülése ellenére is.
A koronavírus-járvány hazai áldozatainak száma sajnos napról napra növekszik, az elmúlt 24 óra adatai alapján pedig két harmincas éveiben járó beteg is életét vesztette a fertőzés miatt.
Csodával határos módon covid-fertőzés következtében eltűntek az egyik angliai rákbeteg testéből az agresszív daganatok.
Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke úgy véli, a jó időre való tekintettel a jövő héttől igen nagy forgalom várható a vendéglátóhelyeken, és szerinte a teraszok nyitása biztonságosan lefolytatható.
Az izraeliek is nagyon jól haladnak az újranyitással, szép lassan maguk mögött hagyhatják az egyik legnehezebb időszakukat.
Az alaszkai Kim Akers egyike azon keveseknek, akik a koronavírus elleni oltás után is megfertőződtek a vírussal, ám esete még a többinél is szokatlanabb: elkapta a koronavírust, beoltották ellene, majd újra megfertőződött.
Szerbiában egy 10 ezer fő részvételével készült kutatás során vizsgálták a beoltottak védettségi szintjét a Pfizer, a Szputnyik V, és a Sinopharm oltóanyagaival.
Kásler Miklós arra kéri az iskolaigazgatókat, hogy hétfői nyitástól kezeljék rugalmasan a gyermekek hiányzását és ne vonják össze a jelenléti és az online oktatást.
Az óvodák és iskolák hétfői nyitása komoly visszhangot kapott Magyarországon, több pedagógus és szülő is aggodalmát fejezte ki a jelenlegi járványhelyzet miatt, úgy vélik, egyelőre várni kellene az oktatási intézmények nyitásával.