A Mol nagyon hamar megoldotta a kérdést, és megerősítették, ismét aktív a Barátság vezeték.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök közölte, hogy Lengyelország lépéseket tesz az orosz olajimport csökkentésére az idei év végéig.
Szaúd-Arábia 1974-ben vállalta, hogy kizárólag dollárban bonyolítja olajkereskedelmét, viszont most felmerült, hogy talán mégis áttérnének a jüanra.
Az Európai Unió kormányai fontolóra veszik, hogy olajembargót, illetve a szankciók ötödik körét vezessék be Oroszországgal szemben, amelyet a hét folyamán vitatnak meg a csúcstalálkozón.
Az újabb szankció bejelentése nem csak Oroszországra, hanem az egész világra, legfőképp Európára mérne nagy csapást.
Problémamentes az olajszállítás a Barátság vezetéken – közölte a Mol az MTI-vel.
Hiába fagyasztják be Magyarországon az üzemanyagárakat, a nemzetközi negatív trendeket lehetetlen megállítani.
A főbb európai értékpapírpiacokon számottevő indexcsökkenés várható a dráguló kőolaj miatt.
Súlyos következményekkel végződött a Mexikói-öbölben bekövetkezett olajszivárgás, ugyanis kiderült, hogy a tenger mélyén élő puhatestűek olyan károsodásokat szenvedtek, melyeket évtizedeken belül sem heverhetnek ki.
Egyre duzzad a Földközi-tengeren az olajfinomítóból származó olajszennyeződés, ami egy szíriai üzemből szivárgott ki.
Habár a héten az üzemanyagárak csökkenésnek indultak, a kőolaj ára ismét növekedő tendenciákat mutat.