Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Nagyon jó híreket kaptunk az ötödik hullámról

A jelek arra utalnak, hogy megpillanthatjuk az igazi fényt az alagút végén, miután Kásler Miklós remek hírekkel szolgált.

További Hírek

Felgyorsítják a debreceni oltóanyaggyár építését

Olyan vakcinát terveznek gyártani, ami a további mutációk ellen is védelmet fog nyújtani.

Komoly siker az oltási hét Magyarországon, sok oltatlan gondolta meg magát

Ez a szám még nagyobb lehet a következő napokban, hiszen a többség már értesülhetett az új vírusvariánsról, amiről egyelőre keveset tudnak a tudósok, de nem kizárt, hogy az veszélyesebb lehet, mint a korábbiak.

Kásler Mikós bejelentette, hogy mikortól lesz elérhető a Pfizer oltóanyaga az 5-11 éves korosztály számára

A Pfizer koronavírus elleni oltóanyagának alkalmazását 5-11 éves gyermekek körében már az EU is jóváhagyta, így Magyarországon is rövidesen megkezdődik a gyermekek oltása.

Kásler Miklós részletes táblázatot tett közzé a harmadik dózis védőoltásra vonatkozóan

Az NNK és az EMMI által kidolgozott eljárásrend arra vonatkozik, hogy mely vakcina után mely oltóanyagot érdemes felvenni emlékeztető dózisként.

Életveszélyes fenyegetés miatt őrizheti éjjel-nappal Kásler Miklós otthonát a rendőrség

Az EMMI közleményéből arra lehet következtetni, hogy Kásler Miklóst életveszélyesen megfenyegették, ezért van szüksége fokozott rendőri védelemre.

Ennyivel nagyobb eséllyel kerülnek kórházba az oltatlanok

A magyar egészségügy is nyomás alá került a negyedik hullám miatt, de mindenki állja a sarat, közvetlen az ünnepek előtt.

Kásler Miklós: A koronavírus halálos áldozatainak 33 százaléka cukorbeteg volt

Kásler Miklós szerint kijelenthető, hogy minden Magyarországon alkalmazott vakcina hatékony.

Megalakult a Nemzeti Orvostudományi Kutatási Központ

Kásler Miklós legújabb rendeletében lefektette a Nemzeti Orvostudományi Központ (NOKK) alapjait.

Enyhített az iskolák járványügyi szabályain Kásler Miklós

A tárcavezető a koronavírus-járvány elleni sikeres védekezés jegyében lazított a 2021/2022-es tanév járványvédelmi rendeletein és előírásain.