A parti őrség hivatalos sajtóeseményt tartott, melynek ideje alatt több fontos információt is közöltek.
Az Egyesült Államok és Kanada között húzódó vezeték szivárgását egy közeli folyóban is észlelték.
Az albertai lakók nem mindennapi látvány tanúi lehettek, ugyanis rendőrök hada sorakozott fel a városban, hogy elfogják a szökött struccokat.
A köztársasági elnök köszönetet mondott Ontario kormányának és törvényhozásának azért, mert a kormányzó Ontariói Progresszív Konzervatív Párt kezdeményezésére idén törvénybe iktatta, hogy minden év októberét a Magyar Örökség Hónapjává nyilvánítja.
Novák Katalin utazásai során a nemzetközi partnereknek is szeretne egy valósághűbb képet bemutatni Magyarországról.
Kanada 40 hadmérnökét küldi Lengyelországba, akiknek feladata az Oroszország elleni harcra készülő ukrán katonák kiképzése lesz.
A paleontológusok felfedezései mindig rendkívül izgalmasak, a mostani azonban talán az összes felfedezést kenterbe veri.
Az incidensben egy rendőrtiszt is életét vesztette.
Összesen 10 emberrel végezhetett a testvérpár, akiket már nem tudnak felelősségre vonni, és lehetséges, soha nem derül ki az igazi indítékuk.
Tíz ember vesztette életét a kanadai tömeges késelés során, amelynek egyik elkövetője biztosan életét vesztette.
Két férfi ellen indított hajtóvadászatot a rendőrség, miután Kanada középső részén több közösségben is többeket halálra késeltek.