Sokan azon a véleményen vannak, hogy a karácsony már nem lesz olyan, mint a COVID előtt volt, és az emberek szokásai is megváltoztak.
A koronavírus-járvány idején a háziállatok iránti kereslet jelentősen megugrott. Julia Klöckner mezőgazdasági miniszter ezért most szigorítani akarja a kutyatartás és -kereskedelem szabályait.
Szlávik János nem tartja kizártnak, hogy újra bevezetésre kerül a kötelező maszkhasználat, és szerinte ideálisabb, ha valahogy máshogy állítjuk meg a járványt, minthogy például bezárjuk a különböző helyeket.
Továbbra sem tudjuk pontosan, hogyan tört ki az immáron bő másfél éve pusztító koronavírus-járvány, a WHO egyik szakértője viszont egy érdekes információt osztott meg.
Rusvai Miklós a TV2 vendége volt hétfő reggel, és elmondta, hogy miért nem számíthatunk nagyon súlyos következő hullámra, ugyanakkor az oltatlanoknak van miért aggódniuk.
A Belgrád melletti Batajnica covid-betegek ápolására épített kórház igazgatója elmondta, a külföldről hazatérők közül kerül ki az új fertőzöttek többsége.
A Magyar Közlönyben megjelent legújabb rendelet értelmében három közelgő esemény ideje alatt nem lesznek hatályosak a magyar járványügyi korlátozások.
Egy, a republikánus szenátorok által készített jelentés szerint minden jel arra, hogy valóban laborszökevény a SARS-CoV-2 vírus és nem sok esély van rá, hogy a vuhani húspiacon tört ki a járvány.
Az Avaaz globális civil szervezet előzetes kutatási eredményei szerint a Facebooknak, az Instagramnak, a Twitternek és a YouTube-nak sem sikerült megakadályoznia a hamis információk megosztását és terjedését a világjárvány idején.
Egy francia kutatóintézet nemrég lefolytatott nyomozásából kiderült, hogy egy, már visszavonult laboratóriumi dolgozó munkája közben fertőződhetett meg a veszélyes kórokozóval.
Az influenza elleni oltással beoltott betegek 20 százalékkal kisebb eséllyel kerültek intenzív osztályra koronavírus okozta megbetegedés miatt.