A szülők feljelentést tettek, a helyi főzőkonyhát azonnali hatállyal bezárták.
Egyelőre erősen homályos, hogy valójában mi történt, ám a helyzet annyira komoly volt, hogy a rendőrség lezárta a helyi kórház sürgősségi osztályát.
Az utasok léptek közbe, miután a férfi megmagyarázhatatlan okokból a repülőút kellős közepén ki akarta nyitni a repülőgép ajtaját.
Az utasokra a fejük feletti tárolóból hullottak a kukacok.
A felvétel egy japán pizzériában készült, az illetékesek pedig azonnal akcióba léptek.
Portik Tamás fia kissé unortodox módját választotta véleménye kinyilvánításának.
A gyermek ennek következtében pánikrohamot kapott.
A rendőrség közlése szerint a környéken lövések dördültek, az autós pedig elhajtott a helyszínről.
Kevés ennél igénytelenebb megmozdulást lehet látni a futballban.
Michael O'Leary a körülményekhez képest kifejezetten jól kezelte a helyzetet.
A Dárdai Pál edző által vezetett Hertha Berlin kapusát az egyenruhások vasárnap őrizetbe vették, majd kihallgatták.