Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Hivatalos: harmadszorra is Hszi Csin-pinget választották meg Kína elnökévé

Mindemellett a parlament megválasztotta a 66 éves Zsao Lejdzsit a Nemzeti Népkongresszus elnökévé, míg az alelnök a 68 éves Han Cseng lett.

A kínai elnök aggodalmát fejezte ki a koronavírus-járvány kapcsán

Hszi Csin-ping kínai elnök aggodalmának adott hangot csütörtökön, amiért a vidéki területek még mindig nincsenek felkészülve a járványra.

Putyin arra számít, hogy a kínai elnök ellátogat Moszkvába tavasszal

Az orosz elnök pénteken kijelentette, arra számít, hogy a kínai elnök tavasszal hivatalos állami látogatást tesz majd Oroszországban.

A volt orosz elnök Kínában tárgyalt az ország első emberével

Nagyon fontos tárgyaláson járt Kínában Oroszország volt elnöke, Dmitrij Medvegyev.

Egyértelmű üzenetet küldött a kínai elnök Kim Dzsongunnak

Hszi Csin-Ping, Kína elnöke üzenetet küldött Kim Dzsongunnak, Észak-Korea teljhatalmú urának, miután a kommunista állam az idei év során sosem látott mértékű rakétatesztet hajtott végre, amely veszélybe sodorta a régió stabilitását.

Hszi Csin-ping: nem engedhetjük, hogy sor kerüljön egy újabb hidegháborúra

Állítása szerint a nemzeteknek mindent meg kell tenniük, hogy előmozdítsák a fejlődést, valamint a „stabil és akadálytalan” ellátási láncok kiépítését, amely mindenki érdeke.

Feszültség a G20-csúcson: Hszi tolmácsa segítségével kérte számon Trudeau-t (videó)

A kanadai miniszterelnök állította, hogy országában hisznek az őszinte és nyílt párbeszédben, de a jövőben biztosan lesznek olyan dolgok, amikben nem értenek egyet Kínával.

Macron: Párizs és Peking eltökélt a háború további eszkalációjának megállításában

A francia és kínai államfő a tárgyalások során arra jutott, hogy országaik határozott álláspontot képviselnek az érintett kérdésekben.

Az amerikai és a kínai elnök is elítéli az oroszok nukleáris fenyegetéseit

A várva várt találkozóra hétfőn került sor Joe Biden és Hszi Csin-ping között, melynek keretében egyöntetűen kijelentették, elítélik Putyin nukleáris fenyegetéseit.

Az ukrajnai háború lesz az egyik legfontosabb téma Hszi és Biden találkozóján

Egyes amerikai tisztviselők szerint Biden „mentegetőzés nélkül” tervezi megvédeni Ukrajnát, míg Kína eddig javarészt kerülte, hogy bevonódjon a dolgokba.